2022. december 4. vasárnap Borbála, Barbara

Óriási változás a hazai szőlő-és bortermelésben: ezt mindenki a saját bőrén érzi meg

MTI
Az elmúlt 12 év erőfeszítéseinek köszönhetően Magyarországon létrejöttek a 21. század színvonalán álló szőlő- és bortermelés alapjai - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón. Feldman Zsolt szerint a támogatások hosszú távra megerősítették az ágazat versenyképességét, az új termelői együttműködések javították az értékesítési lehetőségeket, további feldolgozásra külföldi bor nem kerül Magyarországra.

Az egyik legjelentősebb eredményként említette, hogy a korszerűsített hegyközségi rendszer a lehető legjobban szolgálja a tagok érdekeit, és csaknem 75 milliárd forint támogatásból a szőlőültetvények több mint fele megújult. Az államtitkár szerint kormányzati segítségre a járvány idején még nagyobb szükség volt, hiszen a vendéglátás visszaesése, a közösségi események elmaradása a fogyasztást is kedvezőtlenül érintette. A termelők ezért az elmúlt két évben 13 milliárd forint plusz forráshoz jutottak, ami nem pusztán a túlélést tette lehetővé, hanem a felkészülést is a jövő kihívásaira - emelte ki. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke kifejtette, hogy a szőlő- és bortermelőknek van elképzelésük a jövőjükről, nyitottak az újításokra, és sokféle érdeket megjelenítve is képesek egységes célokat megfogalmazni. 

A tavasz kiemelkedő agráreseménye: Agrárium Konferencia Kecskeméten

Április 6-án rendezi meg Kecskeméten a Portfolio Csoport tavaszi Agrárium 2022 konferenciáját, amely a gazdálkodási évet megalapozó, illetve megerősítő információkat nyújt a hazai agrárgazdaság szereplőinek. A rendezvény bemutatja és részletesen kifejti azokat a legfontosabb jogszabályi, támogatási, piaci, finanszírozási, innovációs és jövedelmezőségi változásokat, amelyek döntően befolyásolhatják az agrárvállalkozások tevékenységeit. A konferencia gyakorlati útmutatással és naprakész információkkal járul hozzá ahhoz, hogy az agrárgazdasági vállalkozások eredményes gazdasági döntéseket hozhassanak. A rendezvény valamennyi üzemméretű gazdálkodónak hasznos tájékoztatást nyújt a 2022-es évet érintő legjelentősebb agrárgazdasági változásokról. Ne hagyja ki az Agrárium 2022 Konferenciát április 6-án Kecskeméten!

EZ IS ÉRDEKELHET

Légli Ottó szerint ebben egyedülálló érdekképviseleti szervezetként segíti őket a hegyközségi rendszer, amely semmi máshoz nem hasonlítható köztestület a magyar agráriumon belül.  A HNT vezetője szerint a gazdák az elmúlt években megértették, hogy a jövőjüket maguknak kell alakítaniuk, a rájuk bízott támogatást pedig a lehető legjobban kell hasznosítaniuk. A segítségre szükségük is van, hiszen a szőlő- és bortermelés tőkeigényes ágazat, tehát nemcsak szaktudás, hanem kormányzati hozzájárulás is kell hozzá. Légli Ottó abban bízik, hogy a következő években folytatódhat a közös munka a megkezdett fejlesztésekkel. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a Magyarországon dolgozó több mint 30 ezer szőlő- és bortermelő kitartását és szaktudását méltatta a sajtótájékoztatón. 

EZ IS ÉRDEKELHET

A kormány minden fontos kérdésben kikéri a véleményüket, figyelembe veszi az álláspontjukat, képviselőikkel párbeszédet kezdeményez - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, mielőtt bemutatta a HNT közreműködésével összeállított, Szövetségben a szőlő- és bortermelőkkel című kormányzati kiadványt. A tájékoztató bemutatja az elmúlt 12 év ágazati eredményeit, amelyek közül a miniszterelnöki megbízott a magyar borok nemzetközi versenyeredményit, a bormarketing ugrásszerű fejlődését, a gazdákat terhelő adminisztráció egyszerűsítését emelte ki. Megjegyezte: egyúttal, hogy a szőlő- és borágazat nehéz helyzetből indult, hiszen 2010 előtt nem kapta meg az akkori kormányoktól a figyelmet és a méltányos támogatást. A sajtótájékoztatón bemutatott összefoglalót a következő hetekben szakmai kiadványokhoz mellékelve, illetve személyes találkozókon juttatják el a termelőkhöz - jelezte Nyitrai Zsolt.

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubilál a hazai agrárium hagyományos, év végi csúcsrendezvénye
EZT OLVASTAD MÁR?