Itt a 6 pontos javaslatcsomag: így csökkentenék a tartós élelmiszerek árát itthon

Itt a 6 pontos javaslatcsomag: így csökkentenék a tartós élelmiszerek árát itthon

MTI
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez - közölte a GVH.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

A hivatal a tejek és tejtermékek után másodikként február elején a tartós élelmiszerek piacán indított vizsgálatot, miután számos tartós élelmiszernél a fogyasztói árak nagymértékben emelkedtek, továbbá időszakos hiányhelyzetek is kialakultak. A GVH rövid időn belül több, összehangolt helyszíni kutatást folytatott le országszerte a meghatározó konzerv-, illetve fagyasztott zöldségtermékeket előállító vállalkozásoknál és élelmiszer-kiskereskedőknél. A hatóság az érintett piac szerkezetéről, az árak alakulásáról, az értékesítési forgalomról és az árbevételekről gyűjtött információkat. A vizsgálat alatt áttekintették a konzerv- és fagyasztott zöldségek-gyümölcsök értékláncát, elsősorban 12 konkrét termékre - egyebek mellett csemegeuborka, morzsolt csemegekukorica, csicseriborsó, chilis bab konzervek, meggybefőtt, gyorsfagyasztott zöldborsó, mexikói zöldségkeverék, gyalult tök, hasábburgonya és sűrített paradicsom - fókuszálva.

A vizsgálat eredményei alapján a GVH hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, a piaci verseny erősítéséhez, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez. A javaslatok között szerepel a zöldségek és gyümölcsök magyarországi termelésének ösztönzése; a hatékonyságnövelés, a megújuló energiaforrások használatának támogatása és a precíziós mezőgazdasági szakképzés is. Kiemelték, a GVH szakmai konzultációt kezdeményez az Agrárminisztériumnál, hogy részletesen bemutassa a termelői hatékonyságnövelésre vonatkozó megállapításait. Javaslatként fogalmazták meg a termelői összefogás további ösztönzését is, de rámutattak arra, hogy a kiskereskedők magasabb nyereséget realizáltak a vizsgált tartós termékeken.

A GVH vizsgálata igazolta, hogy az elemzett termékkörön belül 25-35 százalék között mozgott a kiskereskedők bruttó árrése 2022-ben, "ami jelentősnek tekinthető". Közölték, a vizsgált termékek érdemi áremelkedése hozzájárulhatott a kiskereskedelmi forgalomban tapasztalt jelentős volumencsökkenéshez. A javaslatok között szerepelt még a fenntartható csomagolás ösztönzése, valamint a folyamatos versenyhivatali fellépések is. Utóbbi mellett szól, hogy a vizsgált időszakban tapasztalt jelentős mértékű árcsökkentésekből az a következtetés is levonható: a GVH célzott vizsgálatai hozzájárulhattak az inflációs nyomás mérséklődéséhez, a fogyasztói árak csökkenéséhez - írták.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?