Az Ukrajnából Lengyelországba tartó almasűrítmény-import korlátozásának témájában az ukrán EastFruit elemzői reagáltak a lengyel Sad24 szakértőinek felvetésére - írja a FruitVeB. A lengyelek korábban megjelent cikkükben azt igyekeztek megindokolni, miért lenne célszerű korlátozni az ukrán almasűrítmény importját. Az alábbiakban azt EastFruit szakértőinek válasza olvasható:
Az indoklás több ponton populista érvelésre épül, illetve gazdasági szempontból pontatlan következtetéseket von le. Érdemes ezért közérthetően áttekinteni, hogyan alakulnak az almasűrítmény és az ipari alma árai Lengyelországban és a nemzetközi piacon. Első pillantásra logikusnak tűnhet a felvetés: ha Lengyelország évente több millió tonna almát termel, és a termés 50-70%-a feldolgozásra kerül, miért lenne szükség olcsóbb ukrán sűrítményre? Véleményünk szerint a lengyel Sad24 érvelése erre az egyszerűsített logikára épül, csakhogy a piac működése ennél jóval összetettebb. Az ukrán almasűrítmény és a lengyel ipari alma nem minden esetben helyettesíti egymást. A lengyel feldolgozóipar globális piacra termel: az Európai Bizottság adatai szerint a lengyel alma 60-70%-a kerül a feldolgozóiparba, az előállított sűrítmény mintegy 90%-át exportálják, az importált sűrítményt pedig a hazai termékkel keverik. Ez azt jelenti, hogy az ukrán import visszafogása nem vezet automatikusan több lengyel alma feldolgozásához. A kieső mennyiséget a feldolgozók gyakran török, kínai vagy más beszállítóktól származó sűrítménnyel pótolják
- írják.
Ez az első súlyos hiba Sad24 érvelésében. Ha az ukrán importot magas vámmal terhelik vagy kvótával korlátozzák, a lengyel feldolgozók drágább alternatívát kénytelenek vásárolni, ráadásul a logisztikai költségek is emelkedhetnek. A globális almasűrítmény ára azonban nem nő attól, hogy Lengyelország vámot vet ki. Sőt, az ukrán termelők a lengyel piac elvesztése után nagyobb mennyiséggel jelenhetnek meg olyan célpiacokon – például az Egyesült Államokban –, ahol a lengyel exportőrök már aktívak. A lengyel feldolgozók így továbbra is ugyanazokért a vevőkért versenyeznek a kínai, török, ukrán és más beszállítókkal
- olvasható.
A drágább alapanyag csökkenti a feldolgozók árrését, ami végső soron mérsékli azt az összeget, amelyet a hazai termelőknek az ipari almáért fizetni tudnak. A lengyel feldolgozó által a termelőnek fizethető maximális ár a sűrítmény értékesítési árától függ, amelyből levonják az importált alapanyag, a feldolgozás, a logisztika és a finanszírozás költségeit. A fennmaradó összeg fedezi az alma felvásárlását és a feldolgozó nyereségét. Egy védővám tehát – bár a termelők érdekében vezetnék be – könnyen az ellenkező hatást válthatja ki, és csökkentheti az ipari alma felvásárlási árát. Ez nem jelenti azt, hogy minden többletköltséget automatikusan áthárítanak a termelőkre. A feldolgozók bizonyos terheket elviselhetnek alacsonyabb árréssel vagy más költségek optimalizálásával. A gazdasági nyomás iránya azonban egyértelmű. Emellett a csökkenő vállalati nyereség alacsonyabb adóbevételt eredményez, ami kevesebb forrást hagy a kertészeti ágazat támogatására. A vita azonban ennél jóval mélyebb kérdést is felvet. A Sad24 hangsúlyozza, hogy Lengyelország annyi almát termel, hogy a termés 50-70%-a feldolgozásba kerül. De vajon ez valóban egy erős almaágazat jele? Vagy inkább azt a kellemetlen kérdést kellene feltenni: miért küldi a világ egyik legnagyobb almatermelője a termés ekkora részét a legalacsonyabb hozzáadott értékű szegmensbe?
Közleményükben többek között arról is szólnak:
Egy korszerű, versenyképes almaágazat elsősorban a frisspiacra termel. A gyümölcsöt osztályozzák, válogatják, és csak a kisebb hányad kerül feldolgozásba – az, amely nem felel meg a frisspiaci minőségi követelményeknek. A cél az, hogy ez a rész a lehető legkisebb legyen. Ha viszont a termés 50-70%-a rendszeresen ipari alapanyagként jelenik meg, az ágazat könnyen olyan modell felé sodródik, amelyben hatalmas mennyiségű, alacsony minőségű alma terem, és ezek döntően feldolgozásra kerülnek. Ez felveti a kérdést: miért fordít Lengyelország ekkora területet, munkaerőt, energiát, műtrágyát, növényvédő szert és egyéb erőforrást olyan alma előállítására, amelynek értéke töredéke a frisspiaci gyümölcsének? Ez nem feltétlenül a feldolgozóipar erejét jelzi, sokkal inkább az almaágazat szerkezeti gyengeségét. Innen nézve az ipari alma árának mesterséges felhajtása még problematikusabb. Még ha működne is, a logika akkor is vitatható: a magasabb, védett iparialma‑ár csökkenti a termelők ösztönzését az ültetvények megújítására, a fajtaváltásra, a minőség javítására, a hozamok növelésére, a tárolási és osztályozási kapacitások fejlesztésére, vagyis arra, hogy nagyobb arányban tudjanak értékes frisspiaci gyümölcsöt előállítani. A rendszer leggyengébb pontjának védelme így lassítja az egész ágazat megújulását
- tudatják.
A lengyel és az olasz almaágazat összevetése különösen tanulságos. Lengyelország jóval több almát termel, Olaszország mégis a világ vezető frissalma‑exportőre, és folyamatosan erősíti pozícióját, miközben Lengyelország visszaszorul a nemzetközi frisspiacon. Az olasz termelők hektáronként lényegesen magasabb bevételt érnek el, és nem követelnek védelmet az olcsó importált almasűrítménnyel szemben. Üzleti modelljük a piacképes friss gyümölcsre, a fajtákra, a minőségre, a tárolásra, a csomagolásra, a márkaépítésre és az exportra épül. Rövid távon az ukrán import korlátozása drágább alternatív beszerzést, magasabb termelési költséget, alacsonyabb feldolgozói árrést és erősebb nyomást jelenthet az ipari alma felvásárlási árára. Eközben az ukrán termelők a lengyel piac részleges elvesztése után egyre nagyobb mennyiséggel jelenhetnek meg ugyanazokon a célpiacokon, ahol a lengyel sűrítmény is versenyez. Hosszabb távon pedig a feldolgozóalma árának védelme konzerválja azt a gazdasági modellt, amelyben a termés túl nagy része alacsony hozzáadott értékű alapanyagként jelenik meg. Ez ördögi kört teremt: alacsony frisspiaci arány, erős függés a feldolgozástól, nyomás az iparialma‑árakon, újabb piacvédelmi igények és gyenge motiváció a modernizációra.
A kérdést tehát nem úgy érdemes feltenni, hogy miként lehet megvédeni a lengyel termelőket az olcsó ukrán sűrítménytől, hanem úgy: hogyan válhat a lengyel almaágazat elég termelékennyé és értékteremtővé ahhoz, hogy a termelők jóléte ne azon múljon, hogy néhány groszyval többet vagy kevesebbet ér‑e az ipari alma. A cél az értékes, piacképes friss gyümölcs előállítása, nem pedig a nagy mennyiségű, alacsony értékű alapanyag termelése. A feldolgozásnak fontos és jövedelmező szerepe lehet, de nem szabad az egész ágazat gazdasági modelljének alapjává válnia - olvasható a közleményében.
