Együttműködési megállapodást kötöttek az agrárszervezetek a kamarai választásokra

agrarszektor.hu
Együttműködési megállapodást kötött szerdán Budapesten 17 agrárszervezet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével (Magosz) arról, hogy szövetségben indulnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara novemberi választásán.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Jakab István, a Magosz elnöke úgy véli, hogy az agrárélelmiszer-gazdaság képviselőinek összefogása uniós szinten is példaértékű lehet. Az együttműködés aláírását kísérő eseményen elmondta hogy a szakmai szervezeteknek a technológiák, a klíma és a környezeti feltételek, valamint a nemzetközi piacok változásaira is választ kell találniuk. Jelentős kihívásnak nevezte többek között a vízgazdálkodást is, hiszen érdemi mezőgazdasági termelés öntözés nélkül ma már nem folytatható Magyarországon. Kiemelte emellett azt is, hogy a világpiacon csak jól szervezett szakmai együttműködéssel lehet sikeresen megjelenni, ezért nemcsak a termelők, hanem a kereskedők és a feldolgozók képviseletére is szükség van.

A Magosz elnöke felidézte, hogy az aláírt megállapodás az 5 éve kezdődött együttműködés folytatása, amelyet akkor 12 szakmai szervezet kötött. A Magosz július 15-ig benyújtja a nyilvántartásba vételi kérelmet, hogy az együttműködés résztvevőivel hivatalosan is elindulhasson a november 3-ára kitűzött kamarai választásokon

 - közölte Jakab István.

Az együttműködési megállapodást a Baromfi Termék Tanács, a Magyar Biokultúra Szövetség, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, a Magyar Díszkertészek Szövetsége, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése, a Országos Erdészeti Egyesület, a Kisgazda Polgári Egyesület, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Magyar Állattenyésztők Szövetsége írta alá a Magosszal.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?