A tavaszi erdősítések - különösen a teljes talajelőkészítéssel végzett első kivitelek és a makkvetések - jól indultak, sok helyen egységes kelést mutattak. Azonban a júniusi vízhiány hatására ezek is tömegesen kiszáradtak. Az erdősítésekben, ahol a teljes talajelőkészítés helyett csak részleges talajelőkészítés történt, a pótlások eredményessége tovább romlott: több térségben 70-100%-os pusztulást jeleznek - írja a NAK.

Az aszály a már 3–5 éves, illetve az idősebb nemesnyár, szürkenyár és fenyőállományokat is sújtja. A fák lombja sok helyen sárgul, hullik, megjelent a csúcsszáradás. Ez különösen érinti a mezővédő erdősávokat, és a 10–20 éves állományokat is, melyek látványosan gyengülnek. Július elején sok helyen már augusztusi képet mutat az erdő. 

Az adekvát ápolási gyakorlat megosztja a szakembereket. Sokan továbbra is kitartanak a jól bevált módszerek - például a sorkapálás és tárcsázás, illetve a teljes gyommentes állapot fenntartása - mellett, és ezek alkalmazását az aszály ellenére is indokoltnak tartják. Mások viszont inkább a takarónövények, árnyékoló gyomvegetáció meghagyását tartják célravezetőnek, mondván: az intenzív ápolás után a nyílt, árnyék nélküli sorközökben a csemeték jobban ki vannak téve a napsugárzás perzselő hatásának. Abban azonban szinte teljes az egyetértés, hogy a beavatkozások eredményessége az adott termőhely vízháztartásától és az időjárás szélsőségeitől függ. 

Ha mindez nem lenne elég, a vadkár is egyre súlyosabb problémát jelent. A víz után kutató nagyvad különösen a sarjakat és a hajtásvégeket kedveli, gyakran jelentős károkat okozva ezzel az akácfelújításokban. Ez tovább nehezíti a szárazság és a gyenge növekedés miatt eleve veszélyeztetett állományok megújulását. 

Több érintett erdőgazdálkodó és szakirányító szerint az immár rendszeres aszályos évek következményeként kialakult helyzet az Alföld egyre több térségében már túllép a rendes gazdálkodás körén. A jobb időkben is jelentős feladatot és terhet jelentő erdőfelújítási feladatokat évről évre, újra és újra abban a tudatban kell elvégezni, hogy az sajnos nagy biztonsággal eredménytelen lesz. Mindez szakmailag is kétségeket támaszt, az erdőgazdálkodónak pedig az erdő hozamait messze meghaladó költségeket okoz. 

A hosszútávú megoldást a szakemberek többsége az erdőterületekre is kiterjedő, táji léptékű vízgazdálkodás - ökológiai vízvisszatartás és vízpótlás - újragondolásában látja. Ezek a lehetőségek azonban helyenként nem állnak rendelkezésre, vagy csak hosszabb távon valósíthatók meg. Mi legyen ott, ahol erre nincs mód, és addig, amíg ez nem valósul meg? Talán most ez az alföldi erdőgazdálkodás legnagyobb kérdése.