Veres Virág Cintia • 2026. november 2. 06:03
Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak.
A folyók szabályozása, a vízelvezetésre épülő gazdálkodás, a nedvességpazarló növénytermesztési technológiák és a klímaváltozás együttesen vezetett oda, hogy Magyarországon különösen súlyossá vált a talajvízszint csökkenése. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora szerint a megoldás a víz helyben tartásában, a mezőgazdasági technológiák átalakításában és a gazdálkodói szemléletváltásban rejlik. A generációváltás pedig új lendületet adhat az alkalmazkodásnak, ugyanakkor a változtatásokat nem lehet tovább halogatni.
Magyarország a talajvíz állapota és a klímaváltozás hatásai szempontjából is Európa kedvezőtlenebb helyzetű országai közé tartozik. A problémának történelmi előzményei vannak, a helyzetet pedig az utóbbi évtizedek éghajlati változásai tovább súlyosbították. Gyuricza Csaba szerint a jelenlegi folyamatok megértéséhez egészen a 19. századig kell visszatekinteni, amikor a folyószabályozások és a vízrendezési munkálatok alapvetően átalakították a Kárpát-medence vízháztartását.
Nagy csapást mér a múlt a jelenlegi helyzetre
A folyószabályozások és az ármentesítési munkák a maguk korában korszerű és indokolt beavatkozások voltak. Lehetővé tették új mezőgazdasági területek művelésbe vonását, mérsékelték az árvízi kockázatokat, és a közlekedési, gazdasági szempontokat is szolgálták. A korábbi vízgazdálkodási szemlélet középpontjában azonban elsősorban a víz elvezetése állt. A megváltozott éghajlati viszonyok között ma már éppen ennek az ellenkezőjére lenne szükség: a lehulló csapadék minél nagyobb részét helyben kellene tartani.
A MATE rektora úgy véli, a folyószabályozásokkal és a táj átalakításával összefüggő változások hozzájárultak a talajvízszint csökkenéséhez, a talajképződési folyamatok átalakulásához és a szikesedés terjedéséhez. A klímaváltozás, az egyre gyakoribb aszályok és a csapadék kedvezőtlen eloszlása tovább erősítette ezeket a hatásokat. A probléma ezért nem vezethető vissza egyetlen okra: a történelmi tájátalakítás, a jelenlegi növénytermesztési- és vízgazdálkodási gyakorlat, valamint a szélsőségesebbé váló időjárás együttesen alakítja a helyzetet.
A víz visszatartásának lehetőségeit az Alföld egykori csatornahálózatának átalakulása is befolyásolta. Gyuricza Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban működő belvízelvezető csatornák a víz összegyűjtésében és a talajvíz viszonyainak alakításában is szerepet játszottak. A mezőgazdaság átalakulásával, a földtulajdon- és birtokszerkezet változásával, valamint a rendszerváltást követő folyamatokkal számos ilyen létesítmény eltűnt vagy elhanyagolttá vált. A csatornák egy része feltöltődött, benőtte a növényzet, így a víz helyben tartására alkalmas infrastruktúra is meggyengült.
Rengeteg csapadékot veszítünk el
A legsürgetőbb feladat az, hogy a lehulló csapadék minél nagyobb része a tájban és a talajban maradjon. A talajba kerülő csapadék jelentős hányadát elveszítjük: a víz egy része elpárolog, más része elfolyik, mielőtt érdemben hasznosulhatna. A veszteség mérséklésében a talajhasználat és a talajművelés átalakításának is fontos szerepe van. A kevesebb talajmunkával, nagyobb szervesanyag-tartalommal és tartósabb talajborítással járó gazdálkodás csökkentheti a párolgást, és javíthatja a talaj vízmegtartó képességét.
A víz helyben tartásához ugyanakkor nem elegendő kizárólag a gazdálkodók gyakorlatát megváltoztatni. A meglévő csatornák karbantartására, a vízvisszatartást segítő műszaki beavatkozásokra és beruházásokra is szükség van. A korábbi „Vizet a tájba!” kezdeményezéshez hasonló programok fontos szerepet tölthetnek be abban, hogy a víz ne minél gyorsabban elhagyja a területet, hanem ott maradjon, ahol a talajnak, az élővilágnak és a mezőgazdaságnak szüksége van rá. A rektor szerint a vízvisszatartási programok folytatása és megfelelő finanszírozása kulcsfontosságú lehet a talajvízszint fokozatos javításában, bár az eredmények nem egyik évről a másikra jelentkeznek majd.
A talajvíz csökkenése messze túlmutat a mezőgazdaság problémáin. Hatással lehet a felszíni vizek mennyiségére, a természetes élőhelyek állapotára, az ivóvízbázisokra, valamint egy térség mikroklímájára is. Különösen veszélyeztetett terület a Homokhátság, ahol a tartós vízhiány egyes részeken már a félsivatagosodás kockázatát veti fel. Gyuricza Csaba elmondta, ilyen körülmények között már nem az a kérdés, hogy milyen növényt érdemes termeszteni, hanem az, hogy az adott földterület milyen hasznosítás mellett maradhat hosszú távon életképes.
Magyarországnak fel kell készülnie arra, hogy a következő időszakban jelentősen csökkenhet a szántóföldi művelésre alkalmas vagy gazdaságosan művelhető területek nagysága. Becslések szerint akár nyolcszázezer - egymillió hektárral is visszaeshet a szántóterület, ha a jelenlegi környezeti folyamatok tartósnak bizonyulnak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a területek kikerülnek a mezőgazdasági hasznosításból, hanem azt, hogy más művelési ágakra kell átállni. Egyes helyeken az agrárerdészet, az erdőgazdálkodás vagy a legeltetéses állattartás jelenthet alternatívát a hagyományos szántóföldi növénytermesztéssel szemben.
A gazdálkodóknak ezért nemcsak a vízgazdálkodásban, hanem a termesztett növények és a technológiák megválasztásában is alkalmazkodniuk kell az új körülményekhez. Gyuricza Csaba úgy véli, azokon a területeken, ahol jelentős csapadékhiány halmozódott fel a talajban, a hagyományos szántóföldi kultúrák erőltetése komoly gazdasági kockázatot jelenthet. Az alkalmazkodás elmaradása nemcsak az adott évi termést veszélyezteti, hanem tovább ronthatja a gazdaságok pénzügyi helyzetét és a földek állapotát is.
Szemléletváltásra van szükség
A változáshoz a gazdálkodói szemlélet megújulására is szükség van. A generációváltás ebből a szempontból jelentős lehetőséget kínálhat, hiszen az újabb nemzedékek könnyebben nyithatnak a digitális megoldások, a precíziós gazdálkodás, az automatizáció és az új termesztéstechnológiák felé. A mezőgazdaság egyre inkább csúcstechnológiai ágazattá válik, ami a gazdaságos működés feltételeit is átalakítja. A korszerű gépek és technológiák alkalmazása sok esetben nagyobb üzemméretet és jelentősebb beruházásokat igényel, miközben Európában és világszerte is megfigyelhető a mezőgazdasági termelés koncentrációja.
A generációváltás fokozatos folyamat, amely már jelenleg is zajlik, de nem jelenti azt, hogy a vízhiányhoz való alkalmazkodás elhalasztható lenne. A kisebb, kevésbé versenyképes gazdaságok egy része várhatóan a következő években is felhagy a termeléssel, ami tovább alakíthatja a birtokszerkezetet. A fiatalabb gazdálkodók új szemlélete elősegítheti az átállást, ugyanakkor a változtatásokra már most szükség van, függetlenül attól, hogy egy adott gazdaságban mikor történik meg a nemzedékváltás.
A jövő szempontjából a legrosszabb forgatókönyvet az jelentené, ha Magyarország nem alkalmazkodna a megváltozó környezeti feltételekhez. Gyuricza Csaba ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szükséges tudás és technológia rendelkezésre áll. Példaként Izraelt és az észak-afrikai országokat említette, ahol a Magyarországnál kedvezőtlenebb természeti adottságok mellett is működőképes mezőgazdasági rendszereket alakítottak ki. A tanulság szerinte az, hogy a termelés módját, a termesztett növényeket és a vízhasználatot a környezeti feltételekhez kell igazítani.
A talajvízszint csökkenése tehát nem olyan probléma, amelyet kizárólag egy-egy aszályos év vagy egyetlen vízügyi beruházás megoldhat. A vízmegtartás, a talajkímélő gazdálkodás, a tájhasználat átalakítása és az új technológiák alkalmazása egymást kiegészítő feladatok. A folyamat megfordítása hosszú távú munkát igényel, amelyben a gazdálkodóknak, a kutatóknak és az államnak egyaránt szerepe van. A tét nem csupán a mezőgazdaság jövője, hanem az is, hogy a Kárpát-medence a változó éghajlati viszonyok között mennyire marad élhető a következő generációk számára.