Vaddisznó

A vaddisznó jellegzetes, semmi mással össze nem téveszthető páros ujjú patás állat. Mindenevő, amely komoly károkat képes okozni a mezőgazdaságnak.

A vaddisznó (Sus scrofa) az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a disznófélék családjába és a Suinae alcsaládjába tartozó faj. A vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal sem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik és dagonyázóhelyeik ugyancsak elárulják őket. Európa-szerte elterjedt állatról van szó, amely az utóbbi években az általa okozott mezőgazdasági károk mellett az afrikai sertéspestis miatt is gyakran szerepel a hírekben.

A vaddisznó életmódja

A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. A csapat magját az idős koca jelenti, a süldőkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötődve további állatok is csatlakozhatnak. Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják, üldözik vagy vadásszák őket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda, és a disznók táplálkozni indulnak. Ilyenkor szinte nesztelenül képesek mozogni, míg máskor, például menekülés során, nagy zajjal törtetnek át a sűrűségen. Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak, hogy új táplálkozóhelyeket keressenek. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek.

Az utóbbi időben a vaddisznók egyre gyakrabban tévednek be az ember által lakott területekre, ahol a szemeteskukákban könnyen megszerezhető, bőséges táplálékra lelhetnek. Ez a fajta viselkedés mind az állatra, mind az emberre nézve nagyon veszélyes lehet.

A vaddisznó előfordulása

A vaddisznó elterjedési területe óriási, felöleli Eurázsia egészét, Ázsia déli felét és Indonézia szigeteinek egy részét is. Korábban honos volt a Brit-szigeteken is, de innen kiirtották, bár Angliában a visszatelepítés sikeresnek mondható. Korábbi elterjedési területe Marokkótól keletre egészen Egyiptomig tartott, felölelte az Arab-félszigetet, egész Európát, a Közel-Keletet, Közép-Ázsiát, Szibériát, Indiát, a Hátsó-indiai félszigetet, a Maláj-félszigetet, Kínát és Japánt is. Az indonéz szigeteken kelet felé egészen Flores szigetéig őshonos. Északon felhatol Skandinávia déli részéig és Dél-Szibériáig. Számos szigeten előfordul, ahol sok helyütt helyi alfajai alakultak ki, mint Szardínián, Korzikán, Srí Lankán, Hajnanon, Tajvanon vagy az Andamán-szigeteken.

Afrikában korábban a Szaharától északra mindenütt előfordult. Mára az afrikai alfajok száma nagyon megcsappant. A korábban Törökország déli részétől egészen Izraelig, valamint Egyiptom északi részén és Líbiában előforduló, valamint a Szudánban és Egyiptom déli részén élt fajtái mára kihaltnak tekinthetőek. Az Atlasz-disznó, mely Marokkó, Algéria és Tunézia területén, elsősorban az Atlasz hegységben fordul elő, szintén nagyon ritkává vált. Mára az Arab-félszigeten is csak a legészakibb területeken élnek vaddisznók.

A vaddisznó táplálkozása

A vaddisznó rendkívül sokoldalú mindenevő, táplálékválasztékának sokfélesége az emberéhez hasonló. Táplálékuk négy kategóriába sorolható: gyökerek, gumók és hagymák, amelyeket az állat egész évben kiás az egész elterjedési területén; diófélék, bogyók és magvak, amelyeket éretten fogyasztanak, és szükség esetén kiássák a hóból; levelek, fakéreg, gallyak és hajtások, valamint szemét; valamint földigiliszták, rovarok, puhatestűek, halak, rágcsálók, rovarevő állatok, madártojások, gyíkok, kígyók, békák és dögök. E zsákmánytárgyak többségét a meleg időszakokban fogyasztják.

A vaddisznó fajtái

Nagy elterjedési területe miatt a vaddisznónak sok alfaja alakult ki. Testméretük északról dél felé haladva egyre csökken, de az elterjedési terület északi részének szigetein élő alfajok is jóval kisebbek a kontinentális formáknál. 2005-ben a tudomány 16 alfaját különböztette meg, amelyeket négy csoportba osztottak: nyugati, indiai, keleti és indonéziai vaddisznók.

A vaddisznó szaporodása

A vaddisznó párzási (búgási) ideje október és január közé esik, a fialási időszak január második felétől májusig tart. A vemhesség 16-21 hét, az alom 4-10 malacból áll, a malacok világos-sötét csíkosak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelő emlőkért, míg aztán néhány nappal később egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye. A fiatal állatok, mint a házidisznók is, amelyek csak gyengén szőrözöttek, meglehetősen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok körülbelül 3 hónapig szopnak, ettől kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak, és nagyjából 9 hónappal később színezetük már a felnőtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldőknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12, vadaskertben akár 20 évig is élhet.

Veszélyes-e a vaddisznó?

A vaddisznó általában fél az embertől, messze elkerüli. Azonban, ha sarokba szorítják, vagy ha a malacait veszélyben érzi, akkor komoly veszélyt jelenthet állatra és emberre is. Hasonló a helyzet, ha a vadászat során rossz lövés csak megsebzi, ekkor ugyanis képes nekimenni a rókának, farkasnak, de még az embernek is. Sajnálatos módon történtek már halálos vaddisznótámadások.