Kevesebb a föld papíron, mint valójában

agrarszektor.hu
A Vidékfejlesztési Minisztérium múlt évi agrárjelentéséből kiderül, hogy a földek 12,5 százaléka, tehát 970 ezer hektár papíron nincs nyilvántartva - írja az MTI. A földhivatal 2000 óta vezeti nyilvántartását, melyet 2007-ben lett közhiteles, és amely csak 6,81 millió hektár földről tartalmaz adatokat a 7,78 millió helyett.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

Azonban tavalyi évben emelkedett a nyilvántartásban jegyzett gazdálkodás alá vont területek száma 1,7%-kal. 2009-ben 231.049 bejelentés történt földhasználati szándékra, ami másfélszer több mint az ezt megelőző évi, ettől függetlenül a lefedettség csak 87,5%-os.

A magánszemélyek földhasználata a legnagyobb, 3,4 millió hektárt tesz ki, és ezen belül minden formájában nőtt, 3%-kal emelkedett a saját tulajdonban művelt területek száma, 8%-kal a szívességi és 4%-kal a haszonbérleti földhasználat, a legtöbb eddig is a saját tulajdonban lévő terület volt, mintegy 1,6 millió hektár, emellett haszonbérlőknél 845 ezer, szívességi földhasználatban pedig 275 ezer hektár van egyéb formában 655 ezer hektárt művelnek.

A gazdaági társaságok 2,7millió hektárt, a szövetkeztek 352 ezret a többi földhasználó pedig 325 ezer hektárt művelnek meg, persze ezeknek csak egy része a saját tulajdon, ugyan úgy haszonbérlet és szívességi alapon történő földhasználatban is gazdálkodnak.

A szövetkezetek és gazdasági társaságok haszonbérlete ráadásul emelkedő tendenciát mutat, 2009-ben például a szövetkezetek 10%-kal több földet béreltek, mint 2008-ban, ezzel párhuzamosan az egyéb jogcímű földhasználat fokozatosan visszaesik.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?