Még a hónapban a parlament elé kerül a földtörvény

agrarszektor.hu
A földtörvény vitája október 17-én kezdődik az Országgyűlésben - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután kormányoldali képviselőkkel egyeztetett a törvényjavaslatról.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

A miniszter véleményt cserélt a Fidesz mezőgazdasági kabinetjének tagjaival, ezt követően újságírói kérdésre elmondta: a Fidesz-frakció jónak tartja a földtörvény javaslatát és támogatja. Jelezte azt is, hogy a törvényjavaslathoz a kormány a továbbiakban nem kíván módosító indítványt benyújtani, de megjegyezte, hogy a képviselők várhatóan fognak. A megbeszélésen a miniszter tájékoztatása szerint szóba került a birtokmaximum mérete, a helyben lakás fogalmának meghatározása, továbbá az üzemszabályozási törvény megalkotása, valamint a földtörvényben megtalálható kétharmados szabályok kérdésköre. Nem volt viszont szó a földhaszonbérlet témájáról.
Fazekas Sándor az Országgyűlés őszi ülésszaka legfontosabb törvényének nevezte a földtörvényt, hiszen pótolhatatlan nemzeti vagyonról, a földről rendelkezik.

A miniszter emlékeztetett: tekintettel a terület fontosságára, a Vidékfejlesztési Minisztérium széles körű társadalmi vitát folytatott a törvénytervezetről, mielőtt az Országgyűlés elé terjesztette. Ebben a vitában részt vettek társadalmi és szakmai szervezetek, továbbá az ellenzéki és a kormányoldalhoz tartozó parlamenti képviselők. A javaslatról úgynevezett többkörös egyeztetést folytattak. Az MTI kérdésére válaszolva Fazekas Sándor közölte: a törvényjavaslatban továbbra is az 1.200 hektáros birtokmaximum szerepel, mert ez biztosítja az élet- és versenyképes családi birtokok működését Magyarországon. Az 1.200 hektáros birtokméret egy négyfős család megélhetéséhez szükséges, és a fejlesztéshez is biztosít teret. Az agrártárca és a kormány célja pedig az agrárközéposztály megerősítése - húzta alá.
A miniszter utalt arra is, hogy a földjog első számú alanya a törvényjavaslat elfogadását követően a földműves lesz, Magyarországon csak ők birtokolhatnak földet.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?