Vonagló méheket találtak a napraforgótáblákon.
A keleti határon át, személyautók csomagtartójában csempészik a GMO-kukoricát Magyarországra.
Az élelmiszerek jelentős része viszonylag kis értékű,így az e-útdíj aránytalanul terheli meg az árakat.
Jó hírek érkeztek a gabonák minőségével kapcsolatban.
Négy tonna feletti termésátlag őszi árpából Veszprém megyében.
A bioüzemanyag-gyártás társtermékei fehérjeforrásként hasznosíthatók.
Nem kapunk több agrártámogatást, egyesek mégis nagyot kaszálhatnak.
30 ezer tonna gabonát vásárol fel a TIG. A VM 1,5-2,0 milliárd forintot szán erre a célra.
2020-ig 12,3 milliárd eurónyi agrártámogatást hívhatunk le.
A sajtóban röpködnek az élelmiszerbotrányokról és emberi fogyasztásra alkalmatlan élelmiszeripari alapanyagokról szóló híradások.
Tudományos összefogással folyékonnyá lett a 10 ezer éves alakor búza.
A belügyminiszter kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalását indítványozott.
A NAK minden tagját levélben értesíti és tájékoztatja a 2013-as évi adategyeztetési és tagdíjbevallási időszakkal kapcsolatos teendőkről.
Stratégiailag kiemelt jelentőségű lett a Pápai Hús és a Pápa-Ser Kft.
A fogyasztók 50 százaléka szerint az UHT tej vízből van.
A Kőröstej szállít sajtot a jordán katonáknak.
Az élelmiszeriparban is botrányt kavart az e-útdíj. A kormány mentességet ígért.
Minden negyedik megvásárolt termék sajátmárkás.

A szakértők szerint a jövőben jóformán elképzelhetetlen lesz a drónok alkalmazása nélküli mezőgazdaság.
Fagymentes időben télen bármikor metszhetünk, ez ugyanis a fa vagy bokor egészségének és élettartamának fenntartásához is elengedhetetlen.
2025-ben is számtalan nagy interjút készített az Agrárszektor és rengeteg neves szakemberekkel beszélgettünk.
Túlélési útmutató az ünnepi időszakra az Alapvetés podcastban Czecz Fruzsina gasztropszichológustól.
Elképesztően eseménydús volt a 2025-ös év a magyar agráriumban, az Agrárszektor pedig idén is minden témáról beszámolt.
Új év, új matrica árak - az autópályák úthasználati díjának mértékét törvény szabályozza. 2026-ban sem maradunk változás nélkül.
Bevált műszaki alapok, új design és prémium kabin. Hatékonyabb üzemeltetés, nagyobb kényelem és kimagasló vonóerő.