Csak úgy áramlik ki a magyar tészta külföldre: rengeteg országban keresik
A hazai száraztészta-piac stabil, az egy főre jutó éves fogyasztás 6,5 kilogramm, miközben az exportértékesítés aránya már eléri a 45 százalékot.
A hazai száraztészta-piac stabil, az egy főre jutó éves fogyasztás 6,5 kilogramm, miközben az exportértékesítés aránya már eléri a 45 százalékot.
Olyan üzleti és szakmai modellt kell építeni, ami 5-10 éves távon is stabilan tartható.
Az elmúlt évek szélsőséges időjárása és az energiapiac kiszámíthatatlansága alapjaiban formálta át a mezőgazdasági vállalkozások gondolkodását.
A kibocsátás csökkentésének legpraktikusabb megoldásai közül néhány a mezőgazdaságból származik.
Növénytermesztés és energiatermelés egyben: innovatív projekt a Széchenyi István Egyetem közreműködésével.
2025-ben is számtalan nagy interjút készített az Agrárszektor és rengeteg neves szakemberekkel beszélgettünk.
Makai Szabolcsot, a Talentis Agro-csoport vezérigazgatóját kérdeztük.
Energetikai változtatás nélkül ma már nem lehet versenyképes mezőgazdaságot működtetni.
Idén is díjazta a Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket.
Az éghajlatváltozás hátterében álló üvegházhatású gázok növekvő légköri koncentrációja az agrárgazdaság egyik legösszetettebb kihívásává vált.
Általában borult lesz az ég, a nyugati tájakon fordulhatnak elő kisebb-nagyobb átmeneti szakadozások
Agrárminisztérium és az MBH Bank megújította az együttműködést és a pénzintézet újabb 35 millió forinttal támogatja a hazai nemzeti parkok projektjeit.
Általában borult lesz az ég, inkább csak keleten, délkeleten szakadozhat, vékonyodhat átmenetileg a felhőzet
Elkészítette és a napokban weboldalán nyilvánosan elérhetővé is tette fenntarthatósági jelentését egy hazai generálkivitelező cég.
Egyre több felhő képződik felettünk, és délutánig mindenhol záródik a felhőtakaró
A móri borász elmondása szerint rendkívül drágán termelnek az ágazat szereplői, miközben folyamatosan szűkül a piacuk.
Már nem csak a különleges ízekre vágynak a sörfogyasztók, az egészségtudatosság is egyre fontosabb számukra.
A biomassza fűtési rendszerek jó alternatívát jelenthetnek gazdáknak a hektikus energiaárak közepette.
A legfrissebb kísérletek szerint a törzsinjektálás lehet a megoldás a dióburok-fúrólégy ellen.
Jelentős területen fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Magyarországon.

Az üzenet egyszerű és jól érthető, megalapozatlansága ellenére könnyen beég az emberek fejébe.
Néhány egyszerű ápolási munkával sok zöldségféle még hosszú heteken át képes új virágokat és terméseket hozni.
Egyre kilátástalanabb a szántóföldi növénytermesztés jövője, csak rossz és rosszabb megoldások közül válogathatnak a gazdák.
Egy Somogy megyei házisertés-állományban igazolta a hatóság az afrikai sertéspestis jelenlétét.
Az előző évek mélyrepülése után a 2026-ban fellendült a traktorok értékesítése Magyarországon.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.