Melyik minisztériumhoz tartozzon a klímapolitika?

Kezdésként vizsgáljunk meg egy, a közbeszédben 2010 óta elő-elő kerülő témát az önálló környezetvédelmi tárca fontosságáról. Pontosabban annak egy részét: a klímapolitika leghatékonyabb kormányon belüli elhelyezésének kérdését.

A nemzetközi gyakorlat alapján,

az éghajlatvédelem tartozhat a környezetvédelmi, az energetikai, az agrár vagy gazdasági tárcához is

- a lényeg, hogy ha nincs is önálló klímavédelmi minisztérium, akkor is magas prioritást biztosító minisztériumhoz tartozzon. Mivel e szakpolitika végrehajtása ágazatokon átívelő együttműködést követel meg, ezért annak, hogy melyik tárca alá tartozik, valójában csak szimbolikus jelentősége van. A lényeg inkább az, hogy mekkora politikai akarat van mögötte. Például, az elmúlt 16 év Orbán-kormányai alatt nem volt önálló sportminisztérium, határon túli magyarok minisztériuma, sőt, általában családügyi minisztérium sem, ezek a területek mégis kiemelt figyelmet és forrásokat kaptak. Fontos lenne viszont egy állandó tárcaközi bizottság vagy kabinet felállítása a kormányon belül, mind szakértői, mind miniszteri szinten, amely nagy befolyással bír a költségvetés alakítására és vétójoggal rendelkezik a nagy kibocsátással járó beruházások felett.

Mi a jelenlegi helyzet a hazai klímapolitika területén és miért éri meg javítani rajta?

Magyarországon az energiaválság hatására gyors mértékben csökkentek a hazai üvegházhatásúgáz-kibocsátások, 2022-ről 2023-ra például 9%-kal, amihez hasonlóan gyors tempó utoljára 1992-ben fordult elő. Az 1990-es bázisévhez képest 2023-ra nettó számítás szerint nettó -47%-os csökkentésnél tartunk, a 2030-ra kitűzött cél -55% (a frissített Nemzeti Energia- és Klímatervben szereplő hivatalos megfogalmazás szerint bruttó 50% a cél, e módszertannal 43%-on állunk). Ezzel megelőzzük az EU 37%-os átlagát. A kedvező eredményhez hozzájárultak az energiaárak által ösztönzött beruházások és viselkedésváltozások, néhány szakpolitikai intézkedés, de döntő tényező volt a gazdasági visszaesés és az enyhe tél is. Minderről bővebben Magyarország Negyedik Klímasemlegességi Előrehaladási Jelentése számol be.

2024-re vonatkozóan a végleges adatok még nem nyilvánosak, de előzetes értékek szerint nagyjából 1%-os mértékű további csökkenés történhetett. Vagyis a döntően az energiaválság vezette csökkenési hullám elérhette a korlátait. A gazdaság, a most alacsony mennyiségben termelő gyárak ismételt felpörgésével nem kizárt némi visszapattanó hatás az ÜHG-kibocsátásokban, ahogy ez a 2010-es évek második felében is történt az évtized eleji válság után.

A megújuló energia és az energiahatékonyság területén már elérhetőek a 2024-es adatok is. Abban az évben a megújuló energia aránya a bruttó végső energiafogyasztásban 18,3%-ra emelkedett, főként a napelemeknek köszönhetően.

A 2030-as cél 30%, vagyis itt még hosszú út van hátra, amit kizárólag napelemekkel elég nehéz lenne elérni.

A végsőenergia-fogyasztás 695 PJ volt, ami épphogy, de már emelkedett 2023-hoz képest, viszont még mindig kedvező, jóval a 740 PJ-os 2030-as cél alatt van. Igaz, ez utóbbi téren következhet be a legkönnyebben a visszapattanó hatás.

Akkor tehát sínen vagyunk, háthadőlhetünk? Aligha. Ha az új kormány a felpattanás ellenére is képes lenne hozni az évi nettó 1,15 százalékpontos (1990-hez képest) csökkenést 2030-ig, azzal a mostani évtizedre vállalt célt elérné. Viszont elveszítenénk azt az előnyünket, amivel az EU kibocsátás-csökkentési átlaga előtt járunk, betagozódva az uniós átlagba. Ezután pedig egy igen hirtelen gyorsításra lenne szükség, az évi 3 százalékpontos csökkenés irányába, hogy az EU 2040-re kitűzött nettó -90%-os (valójában -85%-os) célját tartani tudjuk. Ezért igazából az lenne célszerű, ha sikerülne felülteljesíteni a 2030-as célértéket, így egy egyenletesebb pályát kapnánk.

A klímapolitikával megéri foglalkozni, hiszen ha jól csináljuk, pozitív hatással van az ország versenyképességre. Az elmúlt években összesen öt kormányzati és civil modellezés készült a klímasemlegesség 2050-ig történő hazai elérésének gazdasági hatásaira, és a nemzetgazdaság egészére nézve mind az öt pozitív eredményt adott: magasabb GDP, több munkahely, illetve az elkerült költségek meghaladják a beruházási költségeket. A jelenleg főként importból érkező fosszilis energia fogyasztásának drasztikus csökkentésével a szuverenitásunkra és gazdasági teljesítményünkre leselkedő egyik legsúlyosabb veszélyt hárítjuk el. Van rá terv és van rá pénz is, és a klímaváltozás elszabaduló hatásainak megfékezésével számos biztonsági kockázatot tudunk orvosolni, ahogy azt korábban is bemutattuk.

A kibocsátás-csökkentésen túl viszont egyre fontosabb a változó klímához való alkalmazkodás és reziliencia is, hiszen a klímaváltozáshoz köthető problémák nem csak komoly anyagi károkat okoznak évről évre (lásd pl. az előző 5 év aszályait, és a januári havat leszámítva idei év is rosszul indul), hanem egyre komolyabb biztonsági kockázatokat jelentenek. Az e téren kulcsszereplő mezőgazdaság klímaalkalmazkodási helyzetéről a Második Klímaalkalmazkodási Előrehaladási Jelentés értekezik részletesebben.

Sürgős jog- és stratégiaalkotási feladatok

Az új kormányra több sürgősen megoldandó feladat is vár. A magyar Alkotmánybíróság tavalyi ítéletével a hazai klímatörvény módosítását írta elő 2026. június 30-ig, ami az új kormány felállását követően bő egy hónappal esedékes. Ez azért is hangsúlyos, hiszen nem csak jogi formalitás, hanem a jövő generációk jogainak védelmét szolgáló garanciák beépítését jelenti. Nem kell teljesen a nulláról kezdenie a folyamatot az új döntéshozóknak, hiszen ágazati hírek szerint az Energiaügyi Minisztériumban is elindult egy előkészítő munka (igaz, ez nem nyilvános, így kérdéses, milyen szintre jutott), illetve 180 civil szervezet is dolgozik egy közös jogszabályi javaslaton, amelynek koncepciója nyilvánosan is elérhető.

Több olyan uniós klímavédelmi jogszabály is van, amelynél már lejárt az átültetési határidő. Ezek közül politikailag a legérzékenyebb az EU épületekre, közúti közlekedésre, illetve kis ipari és energiatermelő létesítményekre vonatkozó új kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS2), amelynél a tagállamok többségéhez hasonlóan még itthon is hátra vannak feladatok. E rendszer egy kezelhető árhatás mellett előnyökkel is jár, például óriási pénzügyi forrást generál a további ÜHG-csökkentés és a káros szociális hatások mérséklése céljából. Ezek egy része a Szociális Klímaalapon keresztül érkezne, amihez el kell készíteni, valamint az Európai Bizottsággal el kell fogadtatni a Szociális Klímaterv nevű dokumentumot, amely szintén késésben van. Mindemellett több olyan uniós zöld jogszabály átültetési határidejét is elmulasztottuk, amelyet még az Orbán-kormány sem vitatott, csak éppen a választások előtt már nem fogadta el a szükséges jogszabályokat.

Az uniós jog szerint tavaly év végéig kellett volna elkészüljön a Nemzeti Épületfelújítási Terv tervezete és idén év végéig annak végleges, az Európai Bizottság által véleményezett változata. Ezen is elvileg dolgoznak az Energiaügyi Minisztériumban, de még meg sem kezdődött a társadalmi egyeztetése. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia frissítése 2023-ban lett volna esedékes, de itt is csak az előkészítési fázisban tart a munka. Természetesen a befagyasztott uniós források kiszabadítása jelentős segítség lenne a fenntarthatósági átmenetben is, ezeknél pedig szorít az idő.

Emellett az új kormányra vár a 2031-2040-es időszak uniós klíma-szabályainak és a 2028-2034-es EU költségvetésnek a letárgyalása (utóbbi tavaly elindult, előbbi júliusban indul). Valamint 2029-ig az új Nemzeti Energia- és Klímaterv elkészítése, amely a 2031-2040-es évtized hazai klíma- és energiapolitikájának alapja lesz.

A legsürgősebb ágazati beavatkozások

A hazai energiaátmenet legfontosabb hiányossága az épületállomány energetikai korszerűsítésének lemaradása.

E téren nem csak az EU átlagtól vagyunk elmaradva, hanem a régiós országok is elhúznak mellettünk, miközben a magas energiafogyasztás fennmaradása hazánk energiaimportnak való kitettsége miatt masszív szuverenitási kockázat és költség. Bő 3,5 millió lakást és családi házat kellene korszerűsíteni 2050-ig, illetve a középületek és kereskedelmi épületek esetén sem jobb a helyzet. Így e feladatnak sürgősen neki kell kezdeni, a felújítási arányt a jelenleg 1% körüli szintről 3%-ra emelve. Ehhez egy kiszámítható, hosszú távú állami támogatási program kell.

Kulcsfontosságú lenne a lakossági szemléletformálás is, amely egy olcsó és gyorsan megvalósítható eszköz és amelyre az elmúlt években kevés figyelem jutott. Pedig a hazai tapasztalatok szerint az otthoni, irodai energiafogyasztás 10-15%-a körüli értéket minden további nélkül meg lehetne spórolni beruházások nélkül is, egy kis odafigyeléssel. Valamint a fogyasztói szokásoknak kulcsfontosságú szerepe van a közlekedési, a mezőgazdasági és a hulladékgazdálkodási ÜHG-kibocsátások terén is.

A közlekedés terén a legfontosabb - a kényszerek racionalizálásán túl - a személy- és áruforgalom vasútra terelése, amihez sürgősen fel kell gyorsítani a pálya- és járműbeszerzéseket, javítani a napi működés problémáin, a közúti beruházásokat pedig érdemes lehet átgondolni. A fennmaradó, mainál kisebb volumenű közúti forgalom esetén a technológiaváltás lehet az irány, amihez a használtautóimport minőségének javítása is elengedhetetlen.

Az energiatermelés terén különösen fontos lenne az elektromos hálózat fejlesztése - amely jelenleg az új megújuló egységek belépésének akadálya -, illetve az energiatárolók és a szélenergia terjesztése, amelyek terén lévő lemaradás ma magas áramárakhoz vezet sötétedés után. A hálózati csatlakozási lehetőségek transzparens és gyors biztosítása nélkül a szabályozási enyhítés csak félsiker. Az okosmérők telepítése szintén sokat segíthetne az áramárak normalizálásán, mert lehetővé tenné a napszaktól függő árazást, kiegyenlítve a fogyasztási görbét, amivel kevesebbet kellene használni a nagy szennyező és drágán termelő földgáz-erőműveket.

A klímaváltozás Magyarországon pedig már nem jövőbeni környezeti kockázat, hanem jelen idejű biztonsági kihívás, amely közvetlenül érinti az energia- és vízellátást, az élelmezésbiztonságot, a kritikus infrastruktúrák működését és a társadalmi stabilitást. Mivel a klímakockázatok nem önállóan jelentkeznek, hanem felerősítik a meglévő strukturális sérülékenységeket és az ágazati döntéshozatal széttagoltságát, stratégiai szemléletváltásra van szükség hazánkban: a klímaváltozást a nemzetbiztonsági, gazdaságpolitikai és területfejlesztési gondolkodás szerves részévé kell tenni, és intézményesített módon be kell építeni a kormányzati tervezésbe, a beruházási döntésekbe és a szabályozásba. Az alkalmazkodás és reziliencia terén kiemelt fontosságú a vízgazdálkodási beruházások mielőbbi felgyorsítása, illetve a stratégiai tervezés elvégzése és a kapcsolódó szabályozás meghozatala, beleértve a felszínborítottság kérdéseit is.