Sokan esznek ilyen élelmiszereket: nem is tudják, milyen károsak lehetnek
Egy új nemzetközi tanulmány szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása jelentősen növeli a korai halálozás kockázatát.
Egy új nemzetközi tanulmány szerint az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása jelentősen növeli a korai halálozás kockázatát.
Mexikó növeli a Texasba irányuló vízszállítmányait, hogy kompenzálja az 1944-es vízmegosztási egyezmény szerinti elmaradását.
Összefoglalót készítettek a vágósertést tartók kártalanításához kapcsolódó információkról.
Volumenében továbbra is takaréklángon van a termékpálya, értékben pedig még csökken is.
A kiskertek művelése az öngondoskodáson túl állandó elfoglaltságot és új célt is adhat a hátrányos helyzetű családoknak.
A projekt során elkészülnek a MAHOP Plusz végrehajtásához szükséges tanulmányok, tervek.
Felvásárlással és kompenzációval segíti az állam az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat.
2023-ban olyan megállapodás született a WWF és a K&H között, amelynek célja a biodiverzitás fontosságára való figyelemfelhívás.
Sok kihívás mellett soha nem látott támogatási lehetőségek jönnek az agráriumban.
Csökken a világ bortermelése az éghajlatváltozás miatt és látványosan változnak a fogyasztói szokások is.
A ragadós száj- és körömfájás járvány miatt súlyos pénzügyi nehézségek keletkeztek.
Spanyolországban a tavalyinál 10-15 százalékkal több zöld spárgát várnak Granadában.
A szigorítás 2025.04.24-től visszavonásig Mezőkövesd 5 km-es körzetében van érvényben.
A sok napsütés mellett nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, folytatódik a csapadékmentes idő
Törökországban nagyon súlyosak a kajsziágazatot ért fagykárok, központi segítséget kaphatnak a termelők.
A szakértő szerint a 2025-ös év még az előzőnél is gyengébb lehet, hacsak nem jönnek ki hamar az új pályázati kiírások.
Aki még nem készítette el a hulladékgazdálkodási adatok bevallását a 2023/2024-es évekre, az most tegye meg.
Egy súlyosan sérült óriásponty sikeres megmentéséről számolt be a siófoki Hidegvölgyi Horgásztó tógazdája.
Lengyelországban két nagyon kemény éjszakán vannak túl a virágzó gyümölcsültetvények.
Az Alföldön, főként annak keleti, délkeleti tájain nagy területen tapasztalható közepes vagy nagyfokú aszály.

Egyre több csapás éri a magyar gyümölcstermesztőket, sokan kerülhettek nehéz helyzetbe az elmúlt években.
A pálmák között is számos haszonnövény van
A téli időjárás egyik legnagyobb és legfontosabb hozadéka a talaj vízkészletének feltöltése.
Az ivóvízből is kimutatható az MRI-vizsgálatok kontrasztanyagából származó gadolínium, a budapesti koncentráció európai összevetésben magasnak számít.
Nógrád vármegyében egy tenyész lúdtartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma.