A gadolínium-alapú kontrasztanyagokat az 1980-as évek vége óta alkalmazzák rutinszerűen az MRI-vizsgálatok során, amelyekből évente több mint százmilliót végeznek világszerte. Egy körülbelül 70 kilogrammos páciens esetében jellemzően mintegy 800 milligramm gadolíniumot juttatnak a szervezetbe, amely rövid időn belül a vizelettel távozik, majd a szennyvízhálózatba kerül.

A gadolínium útja itt azonban még nem ér véget: mivel a szennyvíztisztító rendszerek nem képesek hatékonyan eltávolítani, az anyag különböző formái, keverékei és a lebomlásából származó különféle molekulák végül a felszíni vizekbe, folyókba kerülnek, sőt jelenlétüket kimutatták már tengeri puhatestűek szervezetében is.

A rangos Chemosphere szaklapban közölt tanulmány szerint a Brest University kutatócsoportja ezeket az anyagokat kereste bizonyos európai, ázsiai és amerikai városok csapvizében, méghozzá induktív csatolású plazma tömegspektrométer (ICP-MS) alapú analitikai eljárás alkalmazásával. Mint a tanulmányban írták, legfőbb céljuk az volt, hogy világszintű pillanatképet kapjanak az emberi eredetű gadolínium-szennyezettség jelenlegi szintjéről.

Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált városok közül Amszterdam és Berlin csapvize volt a leginkább szennyezett, ahol a gadolínium-koncentráció a 60 nanogramm/kg értéket is meghaladta, míg Sanghaj, Peking, New York vagy Los Angeles esetében ennél jóval alacsonyabb, 5 nanogramm/kg alatti értékeket mutattak ki a kutatók. Érdekesség, hogy a szennyezettségi szintek nem álltak összefüggésben a városok népességének méretével vagy az MRI-készülékek számával, azaz a nagyobb városok nem feltétlenül jelentettek nagyobb gadolínium-szennyezést.

A budapesti csapvízben viszont 23 ng/kg koncentrációban mutatták ki az anyagot, ami a vizsgált városok közül a hetedik legmagasabb érték és európai összevetésben kifejezetten magasnak számít.

Az eredményeket néhány városnál – például Szöul, Nantes és Budapest esetében – az ivóvízellátás alapját adó folyók korábban publikált adataival is összevetették, hogy feltárják a felszíni vizek és az ivóvíz közötti esetleges különbségeket. Ennek során megállapították, hogy a cérium koncentrációja mindhárom város ivóvizében lényegesen alacsonyabb volt, mint a tápláló folyó vizében, amit a vízkezelés során alkalmazott erősen oxidáló lépésekkel – például az ózonozással és a klórozással – magyaráztak.

A gadolínium esetében azonban csak jóval kisebb különbségeket mértek a kutatók, ami arra utal, hogy azt a jelenleg alkalmazott víztisztítási eljárások nem távolítják el hatékonyan. 

A kutatók ugyanakkor elképzelhetőnek tartják, hogy az Európa és a világ többi része közötti feltűnő és jelentős koncentráció-különbségek is éppen a vízkezelési eljárások eltéréseiből adódhatnak, ennek megerősítéséhez azonban további vizsgálatok szükségesek. Ugyanígy fontos feltárni azt is, hogy a hosszú távon, kis mennyiségben jelenlévő gadolínium milyen hatást fejt ki az emberi egészségre és a vízi élővilágra.