Közleményt adott ki a MOSZ a Bászna Gabona Zrt. kárvallottjai mellett. Ebben üdvözölték a kormány kiállását, ugyanakkor egy fontos figyelmeztetést is megfogalmaztak. Mint írták,
Nem felejthetjük el, hogy a Keleti Agrár Kft. 2022-ben kicsalt 10 milliárd forintot a gazdálkodóktól. Az Ő káruk sem hátrébbvaló, ők épp úgy elvárják a Kormány segítségét, mint a Bászna Gabona kárvallottjai.
A MOSZ tudomása szerint a most bedőlt Bászna Gabona tartozásállománya meghaladja a 10 milliárd forintot, és a károsultak nagy része gabonatermelő. A MOSZ közleményében azt is leszögezte, hogy
Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége aggasztónak tartja a Bászna Gabona Zrt. fizetésképtelenné válása kapcsán kialakult helyzetet. Annak ténye, hogy egyáltalán előfordulhat, hogy eltűnik nagyságrendileg 100 000 tonna gabona, már önmagában kétségbeejtő. (…) sajnos látható, hogy a történtek jelentős bizalomvesztést okoztak, ami tovább hűti az így is teljesen befagyott hazai gabonapiacot.
A Koncz Máté, a MOSZ elnöke által aláírt közlemény emellett hangsúlyozta:
Sok kisebb gazdaságnak a teljes éves bevétele ragadt a Bászna Gabonánál. A növénytermesztési tevékenység a megtermelt gabonák értékének megfizetése mellett is sok helyen veszteséges az aszály miatti terméskiesés és az alacsony árak következtében. Ha azonban egyáltalán nem érkezik meg a bevétel, az több száz agrárvállalkozást, köztük rengeteg családi gazdaságot tehet végérvényesen tönkre.
A szervezet ugyanakkor rámutatott, hogy a már említett Keleti Agrár-ügy sincs még lezárva. Ezzel kapcsolatban a közleményben így fogalmaztak:
A MOSZ üdvözli, hogy a Kormány felismerve ezt a veszélyt a termelők segítségére siet. A Szövetség megalapozottnak és indokoltnak tarja a beavatkozást, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a kialakult helyzetnek vannak előzményei. A 2022. év elején hasonló módon és nagyságrendileg hasonló mértékben károsította meg a hazai agrártársadalmat a Keleti Agrár Kft. bedőlése. Akkor nem gabona, hanem műtrágya tűnt el hasonló módon és hasonló értékben. A kár ebben az ügyben is meghaladta a 10 milliárd forintot, nagyságrendileg 350, döntően a mezőgazdaságban tevékenykedő kis- és középvállalatot károsítva meg országszerte. A termelők azóta is futnak a pénzük után. Az akkori eseményekkel kezdődött az a tőkevesztés a szektorban, melynek hatása a mai napig érezhető.










