Jön a román zöldség a magyar boltokba?
A keleti szomszéd jelentős agrártermelése ellenére is nettó élelmiszer-importőr, ez azonban néhány éven belül megváltozhat.
A keleti szomszéd jelentős agrártermelése ellenére is nettó élelmiszer-importőr, ez azonban néhány éven belül megváltozhat.
A katonák vaddisznókra fognak vadászni Olaszországban, hogy akadályozzák a sertéspestis terjedését.
A nagy európai átrendeződések új lehetőséget, de komoly átalakulásokat is hozhatnak a magyar piac számára.
2023. áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 1,0 százalékkal nőtt, ezen belül a leginkább a cukoré (30,4 százalék).
Volumenében nem túl jelentős a szlovák mezőgazdaság kibocsátása, de így is fejlett az élelmiszerfeldolgozás az északi szomszédnál.
Régi előítélet, hogy a gazdák minduntalan panaszkodnak, pedig vannak elismerésre méltó tényezők is a magyar mezőgazdaságban.
Veszélyt jelentő inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat.
Több gyenge pontja is van a magyar mezőgazdaságnak, amiből nehezen ugyan, de ki lehet lábalni.
Az export egészét tekintve tagja vagyunk annak a szűk, 35 országot számláló „elit-klubnak”, akik 100 milliárd dollár feletti exportteljesítményre képesek.
Magyarországon annyira alacsony a vásárlóerő, hogy a boltok legfeljebb néhány százalékos áremelést tudnak csak érvényesíteni majd.
Jelentős átrendeződés történt 2023-ban a fogyasztási szerkezetben Magyarországon.
Egyre több magyar intézi Szlovákiában a heti nagy bevásárlást, ismét felvirágzott a bevásárlóturizmus.
Az állattartók szerint nem igazságos, hogy az itthon őshonos bivalyra nem lehet igényelni állatjóléti támogatást.
A legfrissebb jelentés szerint a bizonytalanság továbbra is állandó jellemzője az uniós mezőgazdaságnak.
Új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben Magyarországon.
Milyen év lesz 2024 a magyar állattenyésztésben? Minden szereplő bízik egy nyugodtabb időszakban.
FAO élelmiszerár-indexe március óta 0,3%-kal erősödött, de még így is 9,6%-kal múlja alul az egy évvel korábbi értékét.
Keserédesen, de az állattartóknál a lépéselőny két nehéz év után: az aszályban drágán betárazott takarmány, madárinfluenza és sertéspestis után az alacsony terményárak ugyanis végre faragnak a költségeken
A Balatonon helyenként kirakott sárga bója a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet jelöli.
Nagy megtiszteltetésben volt részünk március 26-án

Mit tehetünk a jobb vízgazdálkodás érdekében azért, hogy kertünk növényei a legoptimálisabb ellátást kapják az éltető vízből?
Növényi olajakat nagy mennyiségben inkább a kisebb kozmetikai gyártók használnak, ők azonban komoly kockázatot is vállalnak ezzel.
A kormánybiztos szerint a 600 oldalas stratégiát három mondatban össze kell tudni foglalni ahhoz, hogy a fő célokat ne tévesszük szem elől.
Az elmúlt időszak eseményei miatt egyre erősödnek a félelmek a magyar gazdákban.
Magyarországon az elmúlt években egyre gyakrabban merül fel az olajfa-termesztés lehetősége.
Jelenleg a termelők súlyos nehézségekkel néznek szembe a tápanyaggazdálkodás területén.
Mi dönti el ma a termésszintet? Egyre inkább a gyökérzóna és a növényélettani folyamatok
A KUHN modern, megbízható és hatékony megoldásokat kínál a takarmánykeveréstől az almozásig, gyors szervizháttérrel és biztos alkatrész‑ellátással.