Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.12.10. kedd
Borult, párás időben lesz részünk
Borult, párás időben lesz részünk
Borult, többfelé párás időben lesz részünk
Az agrárvállalkozások között nőtt a tudatosság az energiafogyasztás optimalizálása terén, ami segíti a kockázatok kezelését.
A magyar uniós elnökség a tudásalapú mezőgazdaságra, a fenntartható, válságálló agrárium létrehozására összpontosít.
A tengervízszint emelkedik, emiatt a század végére nagyjából 500 millió embernek elönti az otthonát a víz.
Minden adott ahhoz, hogy az itthon termelt, értékes bioélelmiszerek bekerüljenek a közétkeztetésbe.
Elindult az ÖKO pályázat beadása, amely kiemelkedő támogatást nyújt az ökológiai gazdálkodóknak. A Biokontroll tapasztalt szakértői segítenek gördülékenyen végigmenni a folyamaton!
Antibiotikum-rezisztencia gének előfordulását és kifejeződési mintázatait vizsgálták ipari méretű biogáz üzemekben.
Mint arról már sokan értesültek, megjelent a következő öt évre szóló Ökológiai Gazdálkodás Támogatása (ÖKO) pályázati felhívás.
Idén ősszel érkezik az új területalapú támogatás, amely segíti a biogazdálkodókat.
Néhány milliárdosokhoz kerül az uniós támogatások oroszlánrésze, miközben a kisebb gazdaságok a túlélésükért küzdenek.
Magyarország a 10 százalékos ökológiai területarány elérését tűzte ki 2027-ig a mostani KAP stratégiában.
A toxinok ellen hatékonyabb védekezésre és rezisztensebb fajtákra lenne szüksége a magyar növénytermesztésnek.
A napokban megjelent az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) című pályázati felhívás.
A 2019-es Agrárszektor Konferencián még senki se látta előre, hónapokon belül mennyire meg fog változni a világ és az ágazat.
Megjelent az új Ökológiai gazdálkodás támogatása (KAP-RD20-1-24) pályázati felhívás.
Megjelent az ökológiai gazdálkodás támogatására irányuló új, öt éves pályázati felhívás.
Körutat szervez október-novemberben az új agrártámogatási ciklus kapcsán a Biokontroll.
Kiemelt támogatásokra számíthatnak a környezettudatos termelők.
A világ legnagyobb szójatermelője miközben hatalmas mennyiségben exportálja a növényt, saját lakossága alig fogyasztja azt.

A klímaváltozás már a magyar halászati és haltermelési ágazatot is szemléletváltásra kényszeríti.
Gyorsan jutnak el a magyarok a "bogarat akarnak etetni velünk" mondatig.
Valóban kellenek a Dunára vízlépcsők? Kiderül az Alapvetés podcast eheti adásából.
Megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Baranya vármegyei házisertés-állományban a Nébih laboratóriuma.
Az egyre szélsőségesebb időjárás a repcetermesztőket is komoly kihívások elé állítja, ezért a sikeres állomány megalapozása már jóval a vetés előtt elkezdődik.
Az Agronómiai Központ és a Téradatkezelő segítségével a PGR még hatékonyabban támogatja az adatvezérelt gazdálkodást.