Friss! Agrárszektor időjárás előrejelzés: 2024.01.05. péntek
Tovább növekszik, majd napközben megvastagszik a felhőzet
Tovább növekszik, majd napközben megvastagszik a felhőzet
Téliesre fordul az időjárás a hét végére, jövő héten pedig markáns lehűlés várható.
A jövő héten érkező hideg idő mentheti meg a vízben álló vetést a nagyobb kártól.
Támadásba lendül a tél vasárnap, hétfőn hajnalban már sok helyen -5 fok alá zuhanhat a hőmérséklet.
Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, és több helyen eső is előfordulhat
Ahol hagyományos mezőgazdaság folyik, ott most új növényeket vagy technológiákat kell bevezetni.
Néhány napja jött a hír, hogy a szálló por miatt veszélyes a levegő minősége a Sajó völgyében.
Az idei közönségszavazás során magabiztos győzelem született, az első helyezett a voksok közel felét megkapta.
Kezdetben még nagyrészt borult lesz az ég és többfelé várható eső, zápor, délen egy-egy helyen az ég is megdörrenhet
A köd, illetve a rétegfelhőzet főként a Dunától keletre csak lassabban oszlik fel, sőt az Északi-középhegység térségében nagyobb területen egész nap megmaradhat, ezeken a tájakon szitálás, kezdetben esetleg ónos szitálás előfordulhat
Veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége a Sajó völgyében, több település is érintett.
A tea a világ legelterjedtebb itala, ráadásul már Magyarországon is vannak kisebb ültetvények.
Több megyére is figyelmeztetést adtak ki a tartós, sűrű köd miatt Magyarországon.
A köd, illetve a rétegfelhőzet várhatóan csak lassan zsugorodik, nagyobb eséllyel az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön lehetnek akár egész nap borult, ködös tájak
Tavasziasan enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján akár 14 Celsius-fok is lehet az országban.
Átfogóbb szemléletre van szükség a fenntarthatóság terén a hazai vállalkozásoknál.
A romlott étel egészségügyi kockázatot is jelent, de gazdasági szempontból se hagyjuk megromlani.
Általában napos időre számíthatunk kevés felhővel, de kisebb körzetekben felhős, párás, ködös maradhat az idő
Kisütött a nap és 15 fok fölé melegedett a levegő a déli-délnyugati országrészben karácsonykor.
Az északkeleti és délnyugati megyékben több órára is kisüthet a nap, másutt azonban nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható és a borult tájakon előfordulhat kisebb eső

Évente több tízezer tonna gombát exportál Magyarország az unió tagállamokba, különös tekintettel a közép-európai térségbe.
2024 tavaszán sorra törtek ki Európában a gazdatüntetések, amelyek volt, hogy meghátrálásra késztették az Európai Bizottságot is.
A Tokaji borvidék sokat profitálhatna az osztrák típusú borturizmus jó gyakorlataiból.
A piaci várakozásoknak megfelelően, közel másfél év után először döntött kamatcsökkentésről a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Biológiailag aktív talaj nélkül már nincsen stabil, kiszámítható növénytermesztés.
Egy halgazdaság technológiai áttörése
A tél során a repce számos stresszhatásnak lehet kitéve, ezért a korai és alapos felmérés segít időben reagálni.