Geopolitikai átrendeződés

Napjaink geopolitikai rendszere jelentős átalakuláson megy keresztül, amelyben a nagyhatalmak átrendezik gazdasági, társadalmi és politikai viszonyrendszerüket.

• Az Egyesült Államok a globális vezető szerepét elsősorban fejlett innovációvezérelt gazdaságára és technológiai fölényére alapozza;
• Kína ezzel szemben hatalmas kritikusnyersanyag- és ipari termelőkapacitására, valamint növekvő technológiai és beruházási befolyására épít;
• Oroszország jelentős energiahordozó- és nyersanyagkészletekkel, illetve erős katonai potenciállal bír;
• míg az Európai Unió egy integrált, magas hozzáadott értékű gazdasági térként, fejlett humán tőkével és meghatározó szabályozási-diplomáciai eszköztárral rendelkezik a globális folyamatok alakításában.

Az Európai Unió Zöld Megállapodása egyszerre kíván környezetvédelmi és gazdasági növekedési stratégia lenni, de a gyakorlatban a két cél között feszültség alakult ki. A megvalósítást a túlzott és komplex szabályozás dominálja, miközben a gazdasági ösztönzők és a szükséges finanszírozás elégtelenek, ami versenyképességi hátrányt okoz. Emellett az EU külső függősége – különösen Kínától a kritikus nyersanyagok terén –, a magas energiaárak, továbbá az innovációk piacosításában tapasztalható lemaradás tovább rontják a helyzetet. Valamennyi szereplőben erősödik a cselekvés kényszere: aki lemarad az újonnan kialakuló gazdasági rendszerben, azt hosszútávú stagnálás rosszabb esetben dekadencia fenyegetheti.

Magyarország nyersanyag-erőforrásai

Magyarország számára meghatározó jelentőségű, hogy ebben az új geopolitikai átrendeződésben mely erőforrásokra tud építeni, és ezen keresztül hogyan képes pozícionálni magát. A magyar gazdaság fontos alkotóeleme a mezőgazdaság, az élelmiszerellátás, valamint az ipar. A hazai ipar meghatározó ágazatai a járműipar, az elektronika és az akkumulátorgyártás, mely erősen nyersanyag-intenzív és exportorientált, így jelentős mértékben kapcsolódik az európai gazdasághoz.

Magyarország versenyképességi erőforrásai egyszerre támaszkodnak hagyományos (feldolgozóipar, mezőgazdaság) és új (digitális, technológiai) tényezőkre. Az elkövetkezendő időszak valódi kihívása nem ezen erőforrások megléte, hanem azok hatékony és minél magasabb hozzáadott értékű hasznosítása lesz.

Versenyképességünk egyik legfontosabb pillére a fejlett feldolgozóipar, amely különösen az autóipar, az elektronikai ipar és az akkumulátorgyártás területén koncentrálódik, amelyek közül kiemelkedik az akkumulátor- és elektromobilitási ipar. Az ország az elmúlt évtizedekben szorosan integrálódott a globális termelési hálózatokba, elsősorban a német iparhoz kapcsolódva. Ennek eredményeként Magyarország a régió egyik meghatározó ipari központjává vált, ugyanakkor ez az erősség egyben függőséget is jelent, hiszen a gazdasági teljesítmény nagymértékben függ a nyersanyagok ellátásától. Hazánk exportorientált ország és a kereskedelmi háborúk negatív hatásai ellen elsősorban a helyi nyersanyagok megtartásával védekezhetünk.

Magyarország a természeti erőforrások terén kedvező adottságokkal rendelkezik. A nagy kiterjedésű és jó minőségű termőföld, a kedvező agroökológiai feltételek és a jelentős vízkészletek együtt olyan alapot biztosítanak, amelyre hosszú távon is stabil agrár- és élelmiszergazdaság építhető. Ezek az adottságok különösen felértékelődnek a klímaváltozás és a globális élelmiszerbiztonsági kihívások kontextusában.

Magyarország egyik valódi „kincse” ebben a tekintetben az élelmiszertermelési potenciál, amely megfelelő feldolgozottsági szint és innováció mellett jelentős exportértéket képviselhet, ami mellett a jó minőségű talaj, illetve víz, mint stratégiai erőforrások a jövőben várhatóan még nagyobb jelentőséget kapnak, mind mezőgazdasági, mind ipari és geopolitikai szempontból.

Magyarországon jelenleg kedvező a vízellátottság, ugyanakkor a klímaváltozás hatása miatt egyre romlik, mivel az aszályos időszakok és villámárvizek váltakoznak. Ebből adódóan növekedni fog a költséghatékony vízmegtartási technikák és a természetalapú megoldások fontossága is. A kérdés az, hogy ezek az adottságok mennyiben kerülnek becsatornázásra magas hozzáadott értékű termelésbe és a természeti erőforrások magas minőségű fenntartására, illetve a vonatkozó infrastruktúrák karbantartására vonatkozóan. A víz, mint erőforrás megjelenik a mezőgazdasági termelésben, az élelmiszerellátásban, az ipari technológiák alkalmazásában, valamint geotermikus energia előállításában.

Zöldgazdaságpolitika, mint nemzetstratégia

A gödi, a debreceni, valamint a bátonyterenyei ügy rávilágított arra, hogy a hazai akkumulátoripari fejlesztések mellett az ipar-, ellátás- és környezetbiztonsági koordinációrendszere nem tart lépést az ipari növekedés ütemével. A jelenlegi megközelítésben a környezetvédelem még mindig gyakran utólagos szabályozási kérdésként jelenik meg, nem pedig a beruházások szerves részeként. Ez azért problematikus, mert az akkumulátoriparhoz hasonló, gyorsan felfutó ágazatok esetében a hazai erőforrások biztosítása és a környezeti kockázatok kezelése nem választható el a beruházások biztonságától.

Szakpolitikai értelemben az egyik fő kihívás az integráció hiánya: a környezetbiztonság és a beruházásbiztonság külön politikai logika mentén működik, ami növeli a társadalmi konfliktusok, szabályozási bizonytalanság és végső soron a gazdasági kockázatok esélyét. Pedig a nemzetközi versenyben egyre inkább az válik meghatározóvá, hogy egy ország mennyire képes kiszámítható, átlátható és biztonságos működési környezetet biztosítani a nagyipari beruházások számára. A környezetvédelem nem egyszerűen költségtényező, hanem versenyképességi feltétel: annak hiányosságai a környezeti és ebből eredő emberi egészségügyi kockázatok mellett gazdasági kockázatként is megjelennek. A jelenlegi rendszer ezt az összefüggést még nem kezeli megfelelő súllyal, így az iparpolitikai célok és a környezetbiztonsági követelmények szembenállásából következően versenyképességi hátrány alakul ki.

A jelenlegi geopolitikai átrendeződés

Magyarország gazdaságfejlesztési kontextusában olyan rendszerbeli alapértékekre támaszkodhat, mint

a jó minőségű talaj és termőföld, az elérhető és tiszta víz, valamint a hulladékokból kinyerhető stratégiai nyersanyagok, amelyek a hazai ipar ellátásbiztonságára törekszenek.

A gazdasági és iparfejlesztési potenciál a jövőben nem lesz értelmezhető a hulladékgazdálkodás másodnyersanyag-tartalékának kiaknázása nélkül. Az integrált gazdasági rendszer kialakítása a jövő gazdasági fejlődésének és versenyképességének záloga, elmaradása pedig jelentős pénzügyi és ellátás-biztonsági kockázatokkal és gazdasági visszaeséssel járhat. A 2026-os Global Circularity Gap Report szerint a világgazdaság körforgásossági szintje jelenleg mindössze 6,9%, ami arra utal, hogy az anyagfelhasználás túlnyomó része továbbra is lineáris modellben működik. Még aggasztóbb, hogy évente mintegy 25,4 billió euró érték vész el - ami a globális GDP közel 31%-ának felel meg - a lineáris gazdasági működés következtében, miközben az erőforrás-kitermelés üteme gyorsabban növekszik, mint a népesség. A jelentés arra is figyelmeztet, hogy több környezeti határt már jelenleg is túlléptünk.

A probléma nem az, hogy a körforgásos gazdaság ne lenne hangsúlyos téma a szakpolitikai és vállalati diskurzusban. Épp ellenkezőleg: soha nem beszéltünk még ennyit a zöld átállásról. A szakpolitikai szándék és EU nyomás ellenére azonban nem elég jelentős a haladás, sőt, egyes globális trendek romlanak, mert a vállalati szféra a megszokott, jól ismert és kalkulálható lineáris gyakorlatokhoz tér vissza. Hiányzik még a tudás, gyakran óvakodnak a változástól, illetve tartja magát az a téves percepció, hogy a zöld megoldások nem térülnek meg. A szakpolitika egyik kihívása lesz megteremteni a gazdasági megalapozását a vállalatok számára, ha saját „zöldségünket” a gazdasági rendszer körforgásában akarjuk tartani.

A Gap Report egyik legfontosabb tanulsága, hogy önmagában az újrahasznosítás nem elegendő; a teljes gazdasági rendszert szükséges újragondolni. A szakirodalmi és európai uniós becslések szerint a termékek teljes életciklusra vetített környezeti hatásának mintegy 80%-át a tervezési szakaszban meghozott döntések határozzák meg, ezért a teljes életciklus szemléletű felépítés alapozhatja meg a mind a gazdasági növekedés és nyersanyagellátás, mind pedig a környezetvédelmi célértékek elérését támogató, integrált döntéshozatalt. Ebből következik, hogy már a tervezéstől egészen az életciklus-végi – és azon túli - hasznosításig érvényesíteni kell a körforgásos gazdaság elveit. Kiemelt jelentőségű az élelmiszer-rendszerek, az épített környezet, a gyártási folyamatok és a mobilitási rendszerek átalakítása annak érdekében, hogy az erőforrás-hatékonyság és a körforgásosság valóban érdemi gazdasági és környezeti eredményeket hozzon.

Az az ország, amely korábban és szervezettebben építi ki a hulladék gyűjtési, előkezelési, hasznosítási, minőségbiztosítási és a körforgásosan működő ipari ellátási láncokat, versenyelőnyben lesz a többi tagállammal szemben.

A célértékek teljesítéséhez elengedhetetlen a vállalati szereplők bevonása, amelyhez a körforgásos gazdasági modellek gazdasági megtérülésének feltételeit rendszerszinten szükséges megteremteni. Ennek előfeltétele a hazai és uniós pénzügyi, illetve gazdasági ösztönzőrendszerek megerősítése és összehangolt alkalmazása, továbbá a hulladékhasznosítás és a másodnyersanyagok piacának versenyképességét támogató szabályozási környezet kialakítása.

Ezzel összhangban elengedhetetlen az egységes európai másodnyersanyag-piac fejlesztése, az adó- és díjrendszerek körforgásos szempontú átalakítása, valamint a zöld közbeszerzési kritériumrendszerek szigorítása és következetes érvényesítése. A gyártói oldalon mindezt a minimum másodnyersanyag-tartalomra vonatkozó követelmények bevezetése egészítheti ki, amely ösztönzi a körforgásos terméktervezést és az újrahasznosított anyagok iránti kereslet stabilizálását. Mindezek alapján a körforgásos gazdaságra történő átállás nem kizárólag szabályozási és ellenőrzési kérdés, hanem olyan komplex szakpolitikai feladat, amelyben a kötelező előírások mellett a gazdasági ösztönzőknek és a támogató intézményrendszernek is meghatározó szerepet kell betöltenie.

A hosszú távon fenntartható és élhető Magyarország megteremtéséhez elengedhetetlen egy egységesen működő, hatékony környezetgazdasági és finanszírozási rendszer kialakítása.

A szennyező és termelő-gyártó tevékenységet végző vállalatok jelenleg is többféle adó, díj és illeték formájában járulnak hozzá a környezetvédelmi célok finanszírozásához, de a rendszer erősen széttagolt, ami csökkenti az átláthatóságot és a források stratégiai felhasználásának hatékonyságát. Ennek kezelésére indokolt lehet egy egységes, környezetvédelmi célokra elkülönített Zöldgazdaságfejlesztési Alap létrehozása. Az elképzelés a „szennyező fizet” elvére épülhetne, amely szerint a környezeti károkat okozó gazdasági szereplők felelősek a megelőzés, a helyreállítás és a kapcsolódó költségek viseléséért.

Egy központi zöld alap egyszerre szolgálhatná a környezetvédelmi célok finanszírozását, a költségvetési prioritások összehangolását, valamint az átláthatóság és az elszámoltathatóság erősítését. Emellett hozzájárulhatna a hazai és nemzetközi források mozgósításához, a befektetési hiányok azonosításához, valamint Magyarország környezetpolitikai elkötelezettségének nemzetközi erősítéséhez is. Magyarország nemzetstratégiai célja koherensen megteremteni a zöldgazdaság feltételeit a környezetvédelem gazdaságosságával, valamint az ipari gyártási és hasznosítási tevékenységek fenntarthatóságával.