EB: életben maradhat az állami hitelgarancia

agrarszektor.hu
Engedélyezte az Európai Bizottság annak a magyar állami támogatási programnak a meghosszabbítását, amelynek célja, hogy hitelgaranciák útján segítséget nyújtson a gazdasági válsággal összefüggő hitelmegszorítások miatt pénzügyi nehézségekkel küzdő vállalkozások számára - adta hírül az MTI.

A program révén a hatóságok garanciát nyújthatnak a beruházási és forgóeszközhitelekhez. A bizottság pénteken bejelentett döntése alapján a program egy évvel hosszabbítható meg, vagyis a 2011. december 31-ig megkötött hitelek esetében vehető igénybe.

A testület közleménye szerint a program megfelel azoknak az állami támogatási szabályoknak, amelyeket - a gazdasági válság idején felállított rendszert szigorítva - az Európai Bizottság a múlt hónapban hozott a piaci feltételekhez való visszatérés segítése érdekében. A meghosszabbított program ugyanis a nagy cégek tőkehiteleire és már korábban nehéz helyzetben lévő cégekre nem vonatkozik.

A program eredeti - 2009-ben történt jóváhagyásakor a bizottság úgy ítélte meg, hogy a magyar szabályozás "könnyíti a vállalkozások számára a hitelhez jutást, így az üzleti beruházások és a gazdaságélénkítés ösztönzésének hatékony eszköze, és nem okoz indokolatlan versenytorzulást".

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?