Jaj: Oroszországban idén 11 százalékkal több búza terem

agrarszektor.hu
A tavalyinál több búza lesz Európában, de még több Oroszországban, ahol 2018-ban sem volt olyan rossz a helyzet, mint az EU országaiban. Világelső exportőri pozíciójukat úgy is magabiztosan őrizni tudják, ha csak közepesen sok búzát szánnak a külpiacokra.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A Nemzetközi gabonatanács (IGC) adatai szerint már a futó 2018/19-es szezon is jobb lesz a vártnál, az aratást követően pedig még jobbak a kilátások a búza piacán. A londoni elemzők szerint Európában 22 millió tonna lehet a kiszállított mennyiség az idei gazdasági évben, am 2 millióval a márciusi becslés felett van. A mostani betakarítást követően pedig 23 millió tonnás európai búzaexportot becsülnek, ami a korábbi prognózist némiképp alulmúlja. Mindent összevetve még mindig optimista az előrejelzés: az idén betakarított búzamennyiség a gabonatanács szerint 149 millió tonnát érhet el az EU-ban.

Ez 8 százalékost plusz lenne a tavalyi aszályos évjárat után.

Az elemzők hozzáteszik: Franciaország, Németország és Lengyelország talajai is szárazabbak a kelleténél. Megjegyezzük: a magyar viszonyokat szintén a csapadékhiány jellemzi, az eddigi becslések szerint 15 százalékos mínusz is lehetséges az idei termésben az ötéves átlaghoz mérten.


Az európai közösség a világ legnagyobb búzatermelője, de nem a legnagyobb exportőre.

Oroszországból jut a legtöbb búza a nemzetközi piacra, ennek várható volumenét most feljebb korrigálták Londonban. Az új gazdasági évben 35 millió tonnás kivitelre számítanak, amit arra alapoznak, hogy az ország búzatermése elérheti a 79,5 millió tonnás mennyiséget ebből a gabonából. Ez azt jelenti, hogy

a tavalyi év terméseredményét csaknem 11 százalékkal múlhatják felül.

Megjegyezzük: a 2017/18-as évet több mint 41 millió tonnás exporteredménnyel zárta Oroszoroszág, tehát a becsült 35 millió tonnás kivitel messze nem számítana kimagasló eredménynek az ország életében. Az IGC szerint így is magabiztosan megőrzik világelső exportőri pozíciójukat az USA és az EU előtt. Az USA esetében 27,1 millió tonnás kivitelre látnak esélyt, a teljes termést pedig 50,3 millió tonnára teszik.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?