Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!!
A Portfolio Csoport idén 14. alkalommal rendezi meg az Agrárszektor Konferenciát, amelynek keretében immár 12. alkalommal adjuk át rangos agrárdíjainkat.
Tizenegy kategóriában várjuk a pályázatokat és jelöléseket, köztük az idén először meghirdetett Portfolio agrároktatásért díjra is. A díjakkal a hazai agrárium kiemelkedő szakmai teljesítményeit, innovációit és életműveit ismerjük el, a nyertesekről rangos szakmai zsűri dönt. Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 15.
Bálint György Gyöngyösön született 1919-ben. Édesapja, Braun Izidor vállalkozó szellemű középbirtokos volt, több nyelven beszélt, édesanyja, Koch Rozália polgári iskolát végzett. Kertészmérnöki oklevelét a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián 1941-ben kapta meg. 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett, előbb a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából agrártankönyveket írt és szerkesztett, majd a Kertészeti Kutatóintézetben dolgozott. 1953-59-ig a Mányi Állami Gazdaság főagronómusa volt. Ezt követően a Fejér Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának főkertészeként dolgozott. 1964-67-ig Budapesten, az Állami Biztosító Főigazgatóság szakértője volt, majd 1981-es nyugdíjazásáig a Kertészet és Szőlészet című lap főszerkesztői teendőit látta el. Ezzel egy időben szerkesztette a Kertgazdaságot, a Kertbarát Magazint és a Kerti Kalendáriumot is. Rendszeresen publikált a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben, a Szabad Földben és a Nők Lapjában.

1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. Televíziós szerepvállalása óta nevezik egyszerűen csak "Bálint gazdának". 1994-ben belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, a párt Országos Tanácsának tagjává választották. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. Több mint 30 szakkönyvet írt, heti- és napilapok rendszeres cikkírója. Amit elméletben leírt, azt saját kis mintagazdaságában, balatonfüredi kertjében meg is tudta mutatni. Néhány éve létrehozta és unokájával együtt naponta frissíti honlapját, ahol hobbikertészek munkáját segíti.












