Kiadós eső jön a magyar földekre: ennek nem mindenhol fognak örülni a gazdák

Kiadós eső jön a magyar földekre: ennek nem mindenhol fognak örülni a gazdák

agrarszektor.hu
A hét első felében kialakult záporok, zivatarok többfelé hátráltatták a mezőgazdasági munkákat, de csak elszórtan hullott belőlük nagyobb mennyiségű csapadék. A folytatásban is változékony marad az idő, péntek estétől délnyugati irányból lehet jelentős mennyiségű csapadékra számítani. Erre elsősorban a Dunántúl északi és keleti tájain, illetve Bács-Kiskun megyében van nagy szükség, ugyanakkor a keleti, északkeleti országrészben inkább száraz időjárás kedvezne a mezőgazdaságnak.

A hét elejére elhagyta térségünket a múlt hét második felében sokfelé felhős, csapadékos időjárást okozó magassági hidegörvény, és a hét első felében jellemzően napos, de többször gomolyfelhős időjárás volt jellemző elszórtan záporokkal, zivatarokkal, néhol felhőszakadás is előfordult - írja a met.hu. Múlt szombat óta az ország nagy részén 5 és 20 mm közötti mennyiség esett, főként a Mátra és a Bükk térségében, de foltokban máshol is ennél is több, a Dunántúl középső és déli tájain viszont kevesebb hullott. A már hetek óta tartó tendencia folytatódott ezúttal is, mely szerint a keleti országrész kap több csapadékot, míg a Dunántúlon hónapok óta kevesebb esik a sokéves átlagnál. A csapadék eloszlás kettősségét tükrözik a talajnedvesség viszonyok is. Keleten és a Dunántúl nyugati részén sokfelé sáros a talajfelszín, a Tiszántúlon néhol ismét belvíz okoz gondokat, és a középső és mélyebb talajrétegekben is elegendő nedvesség áll rendelkezésre a növények fejlődéséhez. A középső országrész nyugati, és a Dunántúl jelentős részén azonban a növények számára hasznosítható vízmennyiség 50%-át sem éri el a talaj felső fél méteres rétegének nedvességtartalma. A Kisalföldön többfelé, a Balaton és a Velencei-tó térségében és a Mohácsi-sziget környezetében pedig kritikusan száraz a talaj, ezen a csütörtöki zivatarok segíthetnek némiképp.

December 3-4-én rendezi meg a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít. Az esemény egyedülálló módon nyújt átfogó információkat az agrárgazdaság helyzetéről, és ad prognózisokat a támogatási, a finanszírozási, a piaci és az üzleti lehetőségekről. A konferencia napirendre veszi az ágazati szereplőit érintő legforróbb témákat és legfontosabb szabályozási változásokat is. A rendezvény az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt, illetve lehetőséget biztosít a networkingre és a kapcsolatépítésre is. Ne hagyja ki a siófoki Agrárszektor Konferenciát december 3-4-én!

A szántókon még zajlik az aratás, a kedvező szemnedvességhez száraz és meleg időjárás lenne az ideális. A keleti országrészben a gyakori csapadék miatt többfelé nehezen haladnak, miközben a gabona minősége romlik. A kapás növények közül a napraforgó és a kukorica is virágzik. A kukorica ott, ahol június eleje-közepe óta kedvezőek a csapadékviszonyok, gyönyörűen fejlődött, helyenként a két és fél métert is meghaladja az állományok magassága, a szárakon pedig dupla csövek sorjáznak. Viszont a Dunántúlon, főleg a Kisalföldön, a Balaton térségében, Baranyában és Tolnában, valamint a Duna-Tisza közének nyugati, délnyugati részén nem ilyen kedvező a kép, arrafelé kiadós csapadékra lenne szükség a nyári növények fejlődéséhez.

A hét második felében is marad a változékony időjárás. Pénteken is számítani lehet záporokra, zivatarokra, melyekből néhol nagyobb mennyiség is hullhat, de emellett az ország nagy részén jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható mérsékelt széllel. Péntek este délnyugat felől éri el hazánkat egy kiterjedt csapadékzóna, így szombaton nagyrészt erősen felhős lesz az ég, és sokfelé kell esőre, záporokra, zivatarokra számítani. Ezúttal a Dunántúlon valószínű nagyobb mennyiségű, többfelé akár 30 mm-t is meghaladó csapadék. Vasárnaptól csökken a csapadékhajlam, vasárnap és hétfőn főként keleten, északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok, majd kedden és szerdán a jelenlegi számítások szerint száraz idő valószínű. A hét végéig a talajok nedvességtartalmának növekedésére lehet számítani, a lehulló csapadék mennyisége szinte országszerte meghaladja a párolgás mértékét. A hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 25 és 30 fok között alakul, szombaton a tartósabban borult, csapadékos időben várható ennél néhány fokkal hűvösebb.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?