Itt a legfrissebb jelentés a magyar földekről: megtudtuk, milyen hozamok várhatók idén

Itt a legfrissebb jelentés a magyar földekről: megtudtuk, milyen hozamok várhatók idén

MTI
Rendkívüli körülmények alakultak ki a magyarországi szántóföldi növénytermesztésben az idei súlyos aszály, valamint az orosz-ukrán háború okozta gazdasági nehézségek miatt - hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt elmondta, hogy az idei aszály miatt már a nyári aratásnál jelentősen csökkentek a termésátlagok: a szokásos 5-5,5 millió tonna búza helyett csak 3,9 millió tonnát takarítottak be. Már akkor látszott, hogy az őszi betakarításnál szintén súlyos helyzet lesz - tette hozzá.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a napraforgó betakarítása lényegében befejeződött, a gazdálkodók mintegy 1,1 millió tonna napraforgót takarítanak be 313 ezer hektár területről, a termésátlag több mint egyharmaddal kevesebb az elmúlt öt év termésátlagánál. A szója betakarítása 60%-on áll, jelenlegi állapot szerint az elmúlt öt év átlagánál 25%-kal kevesebb lesz a termés, ami várhatóan 130 ezer tonna körül alakul az év végére. 

A kukorica esetében 40%-on áll a betakarítás. Az eddig betakarított területekről a gazdálkodók 3,1 millió tonna termésátlagot jelentettek, de a végső szám még nagyban függ a hátra lévő kukoricatáblák hozamától - ismertette Feldman Zsolt, hozzátéve, hogy a kukorica kultúrában uniós szinten is jelentős  terméskiesést okozott a rendkívüli aszály. Az látszik, hogy Európa a kieső termésmennyiséget importból pótolja, aminek Ukrajna lesz a jelentős forrása.

Az államtitkár kiemelte, hogy az idei történelmi mértékű aszály következménye, hogy Magyarország a következő gazdasági évben kukoricából nettó importőrré válik, a behozatal mértéke a hazai piaci szereplők igényei szerint alakul majd. Az már látható, hogy a hazai állattakarmányi, valamint ipari felhasználói igények alapján gabonából és olajosnövényből 200 ezer tonna import érkezik az országba.

A hazai ellátásbiztonság érdekében a kormány fenntartja az exporttételek bejelentési kötelezettségét

- jelezte Feldman Zsolt.

Az államtitkár elmondta, a magyar mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben nem szembesült a mostanihoz hasonló nehézségekkel, sem azzal, hogy a hagyományosan 5-6 millió tonnás gabonaexportőr pozícióját a következő időszakban importőri pozícióra kell cserélnie. Feldman Zsolt arról is beszámolt, hogy az őszi vetések megkezdődtek, jelentősen nőtt a vetési terület. A vetési szándékok alapján 12%-kal több az őszi búza vetésterülete, egynegyeddel növekszik az árpa tervezett vetésterülete a tavalyihoz képest, és várhatóan egynegyeddel csökken a repce vetésterülete.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a mezőgazdaságnak nemcsak a csapadék hiányzott, hanem súlyos hőstressz is érte a növényeket. A folyóvizek szintje nagyon lecsökkent, az őszi növényeket többnyire az tette tönkre, hogy a talajvízcsökkenés miatt nem jutottak megfelelő mennyiségű vízhez. A szakember szerint a termelőket megnyugtatja, hogy a kialakult nehéz helyzet kezelésében napi szinten tudnak együtt dolgozni a szaktárcával.

A szántóföldi növénytermesztőknek fontos, hogy a jövő héten megkezdődnek az előlegkifizetések, hiszen input anyagot kell vásárolniuk

- mondta Petőházi Tamás.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. május 30. 06:03