Bemelegítésként nézzük át, hogy milyen lényeges tulajdonságokban térhetnek el egymástól a különböző talajok.

I. Középkötött csernozjom talajok

A mérsékelt égöv legjobb minőségű talaja. Jellemzőjük a vastagabb humuszos A szint, a morzsalékos szerkezet, a kiváló vízbefogadó és raktározó képesség, kiváló tápanyag-szolgáltatás és a jó művelhetőség. A kilúgozódás enyhe, a száraz időszakokban visszafordul és a talajoldatokkal az oldott sók visszavándorolnak a feltalajba. Kémhatásuk kedvező, megfelelő karbonát- és kalciumtartalmuk segíti a szerkezetképződést. Azonban a művelés ezeket a kiváló tulajdonságokat jelentősen lerontotta.

II. Középkötött erdőtalajok

Agyagosabb, tömörödésre hajlamosabb szerkezet. Jó víztartó képesség, jó vagy közepes tápanyag-szolgáltatás jellemzi. Savanyodásra és tápanyag-kimosódásra hajlamos. Ekkor azonban gyorsan romló fizikai és kémiai viszonyok jellemzik, melyek jelentősen nehezítik a növénytermesztési körülményeket. Magasabb csapadékbevételű, lejtős területek talaja, így a helytelen művelésből származó eróziós károk nagyok e talajtípus esetében.

III. Kötött réti talajok

Tiszántúli területek gyakori talaja, de folyók közelében, síkságok mélyebb részein, homokhátak mélyedéseiben szintén megtalálhatóak. Keletkezésükben az időszakos túlnedvesedés (magas talajvíztükör vagy felszíni vízborítás) játszott fontos szerepet. Ennek köszönhetően időszakos levegőtlenség - tavasszal magas talajvízállás, nagyobb esők után túltelítődés - nehezíti a növénytermesztést. Magas agyagtartalmuknak sok következménye van: kedvező tápanyagkészlet, de gyenge tápanyag-feltáródás, nagy víztartó képesség, de rossz vízvezetés, duzzadásra és zsugorodásra való erős hajlam. Ezek a tulajdonságok lassítják a nitrogénfeltáródás ütemét, erősen csökkentik a foszfor felvehetőségét. Művelhetőségük kedvezőtlen, ráadásul az optimális nedvességhatárok igen szűkek, így a tömörödés, gyúrás, hantosodás gyakori jelenség ezeknél a talajoknál. Kora tavaszi vetésű, vagy időszakos túlnedvesedést nem kedvelő növények termesztésére nem ajánlott.

IV. Laza homoktalajok

A biológiai aktivitás feltételei korlátozottak, rövid ideig tartanak, így a humuszképződés gyenge. Alacsony agyag- és humusztartalmuk miatt víz- és tápanyag-szolgáltató képességük gyenge, szerkezetük nincs. Vízvezető képességük jó, így a táp­anyagok könnyen és gyorsan mosódnak a mélyebb rétegekbe. Művelhetőségük könnyű, azonban nagyon erózióveszélyes talajok. Alapkőzettől függően lehetnek meszesek és savanyúak is, utóbbi még inkább rontja a növénytermesztés feltételeit. Ezeken a talajokon a termésbiztonság ingadozó, sikeres növénytermesztés esetén az elérhető termésszint sokszor alacsony.

V. Szikes talajok

Kialakulásukban a vízben oldható lúgosító (többnyire nátrium) sók meghatározóak, melyek a felszínhez közeli sós talajvízből kerülnek a felsőbb talajszintekbe. Geológiai, hidrológiai és éghajlati tényezők együttesen kellenek a szikesedéshez. Ezek mennyiségének növekedésével gyorsan romlanak a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságai, ezzel párhuzamosan csökken a termékenység. Jellemzőjük a rossz vízbefogadó és tápanyag-szolgáltató képesség, erősen hajlamosak duzzadásra, kenődésre, hantosodásra. Művelhetőségük rossz, a nem megfelelően elvégzett talajmunka évekre ronthat az állapotukon. A magas pH- és sótartalom miatt a sikeresen termeszthető növények száma kevés, kémiai javításuk szükséges. Növénytermesztési szempontból fontos jelenség a másodlagos szikesedés. Ennek kialakításában a főszerep az emberi tevékenységé, a nem megfelelő mennyiségű vagy minőségű öntözővíz használata.

Láthatjuk, hogy az eltérő képződési körülmények eltérő tulajdonságú talajokat eredményeznek. Egy részükre „csak” vigyázni kellene, egy részük azonban javítást igényel.

A cikk szerzője: Dr. Hupuczi Júlia