A forrásokat a már működő amerikai műtrágyagyárak bővítésére és újak építésére fordítják. Rollins az újságíróknak elmondta, hogy a céljuk rendkívül egyszerű, mégpedig az, hogy Amerikában épüljenek műtrágyagyárak, és készek ezt a folyamatot prioritásként kezelni. A műtrágyaárak azután szöktek az egekbe, hogy az Egyesült Államok és Izrael háborút indított Irán ellen. A globális műtrágyaexport több mint 30 százaléka akadt meg, miután Irán szinte teljesen lezárta a Hormuzi-szorost, így az érintett közel-keleti kikötőkből származó amerikai import májusra gyakorlatilag teljesen leállt - közölte a Reuters.
Az áremelkedés komoly terhet ró az amerikai gazdákra, akik Donald Trump elnök egyik legfontosabb szavazóbázisát adják. A termelők helyzetét az alacsony gabonaárak mellett a magas üzemanyag- és egyéb inputköltségek – például a vetőmagok drágulása –, valamint a Trump kereskedelmi háborúiból adódó piaci zavarok is nehezítik. A minisztérium új, FIELDS elnevezésű programja azokat a hazai műtrágyaberuházásokat részesíti előnyben, amelyek gyorsan képesek kiszolgálni a piacot, és amelyek megvalósítását már magánbefektetők is támogatják. A bejelentés közvetlenül azután érkezett, hogy Trump hétfőn jóváhagyta a Marokkóból behozott foszfátműtrágyákra kivetett egyes vámok ideiglenes felfüggesztését, miközben az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) is vizsgálatot indított a hirtelen áremelkedés miatt.











