2026 tavaszán a magyar gazdák mintegy 810,7 ezer hektáron vetettek napraforgót. A termelők már április végén, május elején is aggódtak a csapadékhiányos időjárás miatt, az időjárás pedig sajnos beigazolta a félelmeket: ahogy azt Nemes Miklós, agrármérnök, növényvédelmi szakmérnök az Agrárszektor Metszet rovatában kifejtette, a 2026-os aszály, és a vele együtt érkező agronómiai kihívások, lényegesen rosszabb gazdálkodási környezetet teremtettek, mint a 2022-ben tapasztaltak. Kevesebb csapadék, sokkal nagyobb hőterhelés jellemezte az idei évet, ráadásul az aszályhelyzet mellett kétszer is volt már hőségriasztás idén.
Az Európai Unió augusztus végén közzétett MARS-jelentése szerint a tagállamok napraforgótermése várhatóan 9,4 millió tonna lehet 2026-ban. Ez éves összevetésben 8%-os növekedést, de az ötéves átlagtól csak kissé, 1,8%-kal lenne jobb. A becslést a napraforgó vetésterületének hozzávetőleg 5%-os növekedésére alapozták az elemzők, emellett 1,92 tonna/hektáros uniós átlaghozammal számoltak. Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a Magyarország Európa egyik legnagyobb terméscsökkenését mutató országa lett idén, ahol - Franciaországgal és Spanyolországgal egyetemben - hektáronként 2 tonna alatti hozammal, és az ötéves átlaghoz képest 20%-os visszaeséssel számoltak a szakértők. De hogy látják a helyzetet a magyar gazdák? Milyen eredmények születtek a betakarítás után, és mi várható a következő szezonban a napraforgó termőterületét illetően? Erre kerestük a választ.
Kaposvári Péter, az Emődi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy augusztus óta nem volt szükség újabb növényvédelmi kezelésre, és mostanra már végeztek a napraforgó betakarításával. A napraforgó kapcsán a szakember elmondta, hogy náluk az most is másodvetésben volt, rozs után. A táblák területi elhelyezkedésétől függően volt, ahol hektáronként csak 0,6 tonnás hozamuk lett, de olyan területek is voltak, ahol 1,3 tonnát tudtak betakarítani. Ez azért meglepő, mert mindkét helyen ugyanolyan termesztéstechnológiát használtak. Kaposvári Péter beszélt arról is, hogy ők teheneket is tartanak, így náluk a kukorica lett volna fontos, de annál sajnos le kellett silózni minden területet.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég vezetője kérdésünkre azt is elmondta, hogy az őszi repce vetését illetően azonban komoly fejtörést okozott, hogy mikor kezdjék el a munkálatokat. Először szeptember 20-ig terveztek várni, majd kitolták szeptember 30-ig, de még ekkor se érkeztek meg az esők hazánkba. Végül október elején vetettek egy keveset, próbából, hogy lássák, mi lett volna, ha az eredeti ütemezés szerint folytatják le az őszi vetéseket. Végül csak az elmúlt hétvégére, október 10-11-én hullott le értékelhető mennyiségű csapadék itthon, 12 milliméternyi. Ez alatt viszont csontszáraz a terület, tehát ha ki is kel a repce, további csapadék nélkül már most keresztet lehetne vetni rá. A következő évben emiatt szükségből valószínűleg változtatni fognak a vetésszerkezeten, és nem vetnek annyi repcét, mint korábban. Takarmánycélra vetettek viszont hibrid perjét, de egyelőre annak se látnak sok esélyt. Kaposvári Péter elmondta, hogy az idei őszi időjárás eddig eléggé borította a terveiket, és mivel már évek óta veszteségesek a kukoricával, a mostani szezonban várhatóan növelni fogják az őszi árpa vetésterületét, mivel így várhatóan jó minőségű szenázsuk lesz majd az állatoknak.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű Szuro-Trade Kft. növénytermesztési üzletágának igazgatója, Szurovcsák Dávid is arról számolt be, hogy már végeztek a betakarítással, és az idei rendkívüli aszály miatt az augusztusihoz képest rosszabb képet mutattak az állományok. A szakember szerint ahol rosszabb minőségű földjeik vannak, ott a termés is gyengébb lett, de ennek a fordítottja is igaz volt. Cégcsoport szintjén hektáronként 3 tonnás átlaghozamuk volt, de ezt úgy kell nézni, hogy 2 tonnától egészen 4 tonnáig terjedtek a hozamok. Szurovcsák Dávid azt is elárulta, hogy július végén, augusztus elején végeztek egy gombaölőszeres kezelést, azon túl más növényvédelmi beavatkozásra már nem volt szükség idén. A növénytermesztési üzletágvezető beszélt arról is, hogy a napraforgóval - ellentétben a kukoricával - nem volt komoly baj idén, de az idei tapasztalatok dacára nem terveznek változtatni a vetésszerkezetükön.
A Fejér megyei EAG Zrt.-nél is befejeződött a napraforgó betakarítása. Rózsa Ádám, a cég növénytermesztési főágazatvezetője úgy nyilatkozott, hogy a céges átlag hektáronként 2,2 tonna lett, de a legjobb táblájuk 2,8 tonnát hozott, a legrosszabbról 1,4 tonnát tudtak betakarítani. A szakember szerint erre számítottak, már augusztusban is látszott, hogy vannak jobb és gyengébb tábláik is, ez utóbbiak jellemzően rosszabb talajúak, kevesebb humusztartalommal. A mélyebb fekvésű területeken viszont a várakozásokhoz képest kicsit jobbak lettek az eredmények.
Rózsa Ádám azt is elmondta, hogy augusztus óta semmiféle extra növényvédőszeres kezelés nem volt náluk, az állományszárítást viszont megcsinálták, mert ekkora területen (653 hektáron) nem lehet várni arra, hogy magától kiszáradjon a termés. Emellett jelentős galambkártétel is volt a környékükön, ami addig is károsította volna az állományokat, amíg várják a száradást. Az EAG Zrt. növénytermesztési főágazatvezetője kérdésünkre elmondta, hogy jövőre terveznek változtatni a vetésszerkezeten, és az őszi kalászosokat növelni, a kukoricát pedig csökkenteni fogják. Valamint a cukorrépát, ami jelentős növény volt náluk, azt teljesen ki fogják venni a vetésforgóból, és felhagynak a termesztésével. A napraforgót viszont növelni akarják a következő szezonban - árulta el a szakember.















