Borús, csapadékos hét következik

agrarszektor.hu
A héten is folytatódik a mozgalmas időjárás a Kárpát-medencében. A hét elején északnyugat felől egy frontrendszer, majd egy mediterrán ciklon érkezik, a hét második felében pedig szintén több időjárási front okoz majd gyakran borongós, sokfelé csapadékos, de az átlagosnál kissé enyhébb időjárást. A növények eddigi jó telelését veszélyeztető erős fagy továbbra sem várható, bár csütörtökön hajnalban főként a Dunántúlon többfelé mínusz 5 fok alá hű majd a levegő.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

Az átlagosnál szárazabb időjárású január után február első két hetében kimondottan sok csapadék hullott, jellemzően 10 és 30 milliméter közötti összeg, de a délnyugati és az északkeleti országrészben 30 milliméternél is több esett. Mindenféle halmazállapot előfordult az országban, és többfelé összefüggő hótakaró is kialakult, de a hegyvidéki területek illetve az Őrség kivételével ez hamar el is olvadt.

A talaj nem fagyott, 1 és 3 fok között van az 5 centiméteres talajhőmérséklet, így a lehulló nagy mennyiségű csapadék illetve az olvadó hó a legtöbb helyen le tud szivárogni a mélyebb rétegekbe,

de egyre többfelé a nagyobb mélységekben is telített már a talaj. A Tisza vonalán illetve a Tiszántúl déli felén egyre nagyobb a belvízzel elöntött területek nagysága. A jelenlegi hőmérsékleti viszonyok mellett (általában 5 fok alatt alakul a hőmérséklet) a vízzel való elöntöttség még nem veszélyezteti a növényeket. A tavasz beköszöntével azonban a helyzet változni fog, addig pedig nem csapadékra, hanem száradásra, illetve szikkadásra lenne szükség - írja a met.hu.

VETNE, ARATNA VAGY PERMETEZNE? - Tervezzen előre részletes agrometeorológiai előrejelzesünkkel!
Nézze meg, milyen idő lesz a napokban:
 


Az előttünk álló héten azonban nyugat illetve délnyugat felől ismét több időjárási front vonul át felettünk. Általában borult lesz az ég, hosszabb napos időszakokra főként csütörtökön lehet számítani. Már hétfőn nyugat felől egyre többfelé várható havazás, havas eső, néhol eső, majd kedden és a Nyugat-Dunántúl kivételével szerdán is csapadékos időben lesz részünk főként havazással, havas esővel. A hét első felében országosan 5 és 15 milliméter közötti csapadék valószínű.

Csütörtökön és pénteken csak kevés helyen kell havazásra számítani, a szombat országszerte száraznak ígérkezik, de vasárnapra északnyugat felől ismét egy csapadékzóna éri el hazánkat, és ekkor egyelőre még bizonytalan mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékra van kilátás.

Szeles időre elsősorban kedden, szerdán és a hétvégén lehet számítani. A hőmérséklet a február közepén megszokott értékek körül, illetve kevéssel felette alakul. Éjszakánként fagypont alá hűl a levegő, a leghidegebbre csütörtök hajnalban lehet számítani, amikor a hóval borított tájakon főként a Dunántúlon többfelé hűl mínusz 5 fok alá a levegő. Napközben a hét első felében 1-6, második felében 3-8 fok közötti hőmérsékletekre lehet számítani. A talajhőmérséklet a héten nem változik számottevően, továbbra is 1-3 fok között alakul 5 centiméteres mélységben.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. március 29. 06:03