AKG támogatás: ez az utolsó lehetőség!

agrarszektor.hu
Azon, az agrár-környezetgazdálkodási támogatási (AKG) programban résztvevő ügyfelek, akik 2009-ben nyújtottak be támogatási kérelmet - a jogerős elutasító határozattal vagy jogerős eljárást megszüntető végzéssel rendelkező ügyfél kivételével -, de 2010-ben nem nyújtottak be területazonosítási kérelmet (TAK) vagy a 2010-ben benyújtott TAK-ot visszavonták, s igénybe kívánják venni a fennmaradó 4 évre az AKG támogatást azoknak lehetőségük van TAK-ot benyújtani 2011-ben az egységes kérelem beadása előtt. Ehhez természetesen a tavalyi gyakorlatnak megfelelően 3 méteres pontossággal fel kell mérniük területüket - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!

Azon, az agrár-környezetgazdálkodási támogatási (AKG) programban résztvevő ügyfelek, akik 2009-ben nyújtottak be támogatási kérelmet - a jogerős elutasító határozattal vagy jogerős eljárást megszüntető végzéssel rendelkező ügyfél kivételével -, de 2010-ben nem nyújtottak be TAK-ot vagy a 2010-ben benyújtott TAK-ot visszavonták, azoknak lehetőségük van TAK-ot benyújtani 2011-ben az egységes kérelem beadása előtt. Ehhez természetesen a tavalyi gyakorlatnak megfelelően 3 méteres pontossággal fel kell mérniük területüket. Mivel mindez időigényes folyamat, s az egységes kérelem leadására május közepéig van csak lehetőség, érdemes igyekezni az előbbi eljárással - tanácsolja a Magyar Agrárkamara.

Fontos továbbá, hogy az EMVA-AKG "kötelezettség átvállalás-benyújtó", valamint a "visszavonási kérelem vis maior, illetve más jogcímbe történő átlépés miatt" felülete elérhető az MVH honlapján az Elektronikus ügyintézés menüpont alatt. Ezt azért fontos tudni, mert a 2. gazdálkodási évre vonatkozóan ez még beadható, ha elhalálozásos jogutódlás, céges jogutódlás vagy egyéb vis maioros átadás esete áll fenn a 2010/2011 évre. Az átvállaláshoz természetesen figyelembe kell venni a 171/2010 MVH közleményében leírtakat, s a szükséges dokumentumokat papír alapon is be kell küldeni.

Amennyiben az örökös vagy a jogutód kívánja beadni EMVA-AKG-ra a 2011-es egységes kérelmet, akkor a jogelőd kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeire csak akkor tudja azt benyújtani, ha előtte jelezte a vis maioros átvállalást. Tehát azoknak az örökösöknek, jogutódoknak, egyéb vis maioros átvállalóknak, akik nem jelezték a 2. gazdálkodási évre 2010. 12. 31-ig az átvállalási szándékukat, a 2011-es egységes kérelem beadása előtt be kell adniuk az EMVA-AKG vis maioros kötelezettség átvállalást. A 3. gazdálkodási évre a beküldési határidő (2011/2012) a rendelet szerinti 2011. 08. 31.

Ugyancsak az egységes kérelem beadás végső határidejéig tehetik meg a vis maiorral érintett ügyfelek a teljes-, vagy részleges visszavonási szándékuk bejelentését. Akkor is van erre lehetőségük, ha más jogcímbe történő átlépés miatt - pl. nem termelő beruházás, erdősítés, fás legelő létesítése - vált szükségessé a részleges visszavonás. Ez esetben is a 174/2010 MVH közleményében rögzítettek irányadók - olvasható a Magyar Agrárkamara közleményében.

Fontos előírás azonban, hogy abban az esetben, ha a helyszíni ellenőrzésről szóló értesítés napján, vagy ennek hiányában az ellenőrzés első napján vagy ezt követően kívánja benyújtani a fenti visszavonási kérelmeket, úgy a kérelem csak a következő évtől fogadható el.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?