2019. október 15. kedd Teréz

Aratás

A stevia (sztívia) növény az utóbbi években került a figyelem középpontjába, mivel úgy édesíti az ételeket, hogy közben nem kell félnünk a kalóriák támadásától vagy a vércukorszint megemelkedésétől. Mindemellett gyógynövényként...
Nem rosszak, de nem is jók az átlaghozamok és a termelői árak idén - mondhatnánk azt is, hogy semmi kirívóval nem szolgált az idei év. Mégsem maradt tanulságok nélkül az aratás, miközben már ott vannak az újabb gondok a heterogén repcetáblákkal....
Megfelelő időben megkezdődött a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a szója betakarítása. A magyar mezőgazdaság egyik meghatározó növénye, a kukorica közel 983 ezer hektáros vetésterülete tavalyhoz képest 4,6 százalékkal nőtt...
Áremelkedést várnak a kukoricatermelők a hamarosan felpörgő aratás után - értesült szerdai számában a Világgazdaság. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, arra számít, hogy Nyugat-Európában...
Ami a repce fejlődésének jót tett, az a vágás előtt álló napraforgóban kisebb riadalmat okozott. Ha csapadékosra fordul az idő, támadásba lendül a fehérpenészes és szürkepenészes tányérrothadás is. A kukoricatáblákon már most...
Tudósok izolálták az árpában a szárazsággal szembeni ellenállásért felelős gént. A felfedezéstől a tudósok azt remélik, hogy a jövőben a növények ellenállóbbá tehetők a globális felmelegedés egyes hatásaival szemben.
Az idei aratási idény véget ért, befejeződött az összes nyári aratású szántóföldi növény betakarítása. Az idei nyár első felét jellemző, viharokkal tűzdelt időjárás ellenére a gazdálkodóknak sikerült tartani az aratás átlagos...
Zala megyében búzából és repcéből is több termett idén, mint az elmúlt évben, a búza hektáronkénti átlaghozama egy tonnával haladja meg a tavalyi mennyiséget - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke szerdán...
A júliusban egyre jobban fokozódó csapadékhiány a kalászosok aratásának ugyan kedvezett, de a kapásnövények számára egyre kritikusabbá vált. A múlt hét pénteken, szinte az utolsó pillanatban érkezett csapadékosabb idő országszerte...
Az aratásnak jó a száraz meleg, de a földek már kezdenek kiszáradni. Szerencsére a kukorica és a napraforgó is jól bírja már ezt az időjárást. Nagy meleg várható egy héten át, jól fog haladni a búza behordása.
Sokfelé átnedvesedtek a talajok a múlt hét második felében, de a csapadék záporos, zivataros jellegéből adódóan továbbra is maradtak igen száraz területek az országban. A hűvös idő után a héten eleinte csak kis mértékben, majd...
A magyar repce gyengébb lett a tavalyinál, árpából is voltak rosszabb tételek, ezzel szemben a búza hiába megfelelő, a toxinhelyzet kedvezőtlen. Az első tételek alapján nincs ok aggodalomra, de ünneplésre sem, ugyanis minőség szempontjából...
Jobb lehet idén a búza minősége mint az elmúlt években, ehhez azonban arra van szükség, hogy az aratás alatt már ne essen nagyobb mennyiségű eső. Mennyiségileg ugyan csak gyenge-közepes termés várható, de ha minden jól megy, akkor augusztus...
Napokon belül befejeződhet az árpa betakarítása, az első adatok szerint pedig hektáronként akár 7-7,5 tonna hozammal is számolhatnak a gazdák. A búza szempontjából fontos lenne a minél több napsütés, ugyanakkor a mostani ideális időjárási...
A hétvégi kánikula után a héten több hullámban az eddiginél hidegebb levegő érkezik fölénk, és a hét első felében az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időre van kilátás. Csapadék eleinte délen, majd csütörtökön északkeleten...
A június meleg időt hozott, a keleti országrészben sok csapadékkal, így ott a szántóföldi növények fejlődése látványosan felgyorsult. Ugyanakkor az ország többi részén is elegendő eső esett az elmúlt napokban, amelynek jelentős...
Mindenki egyetért abban, hogy az idei év küzdelmes volt, és a végeredmény erősen kérdéses. Az első táblákba most vágnak bele a kombájnok. Van, aki 25-50 százalékos termésveszteségről beszél, és vannak elégedett termelők is - annak...
Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből várakozáson felüli termésmennyiséget, 7,7 millió tonnát...
Legalább két hetet csúszik az aratás az idén. Elsősorban azért, mert a hűvös május miatt még nem érett a termés, de a felázott földekre amúgy sem lehetne kombájnokkal rámenni.
Az őszi vetésű szántóföldi növények aratása az átlagos éveknek megfelelően június végén, Péter és Pál napját követően kezdődhet az idén is - közölte Petőházi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos osztályelnöke...

A szakértő szemével

Támogató:

Agrárszektor Konferencia 2019

Most még kedvezményes áron >>

Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu