2020. július 2. csütörtök Ottó

Baromfi (8. oldal)

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Baromfi Termék Tanáccsal (BTT) együttműködve képzést indítana azoknak a baromfitartóknak, akiknek nincs szakirányú végzettségük. A képzést, amely ingyenes lesz, szeretnék minden évben kötelezővé...
Több napig a folyosón tárolta a fagyasztásra szánt termékeket az a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfivágóhíd, amelynek működését azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a súlyos technológiai...
Közel 5 százalékos növekedési tempót tud tartani idén a magyar baromfipiac a tavalyi évben kirobbant madárinfluenza botrány ellenére is, habár az áfacsökkentés hatásait még nem minden cég érzi. A magyar sertéspiacot nem rázta meg...
Állami támogatásra számíthatnak a madárinfluenza miatt leginkább sújtott baromfi-feldolgozók. A kormány határozata szerint e célra kétmilliárd forintot különítenek el.
Újabb történelmi mélypontra süllyedt a magyarországi sertésállomány, amely júniusban alig haladta meg a 2,8 millió darabot, vagyis egy év alatt 219 ezerrel csökkent. Az állománynövelés határozott kormányzati szándéka ellenére egyelőre...
Kóser vágóhíd és baromfi-feldolgozó épült mintegy 2,8 milliárd forintos zöldmezős beruházással a Csongrád megyei Csengelén. A gyár a jászberényi után a világon a második olyan üzem lesz, amelynek a fő profilja kifejezetten a kóser...
A szarvasmarha-tenyésztésben a génmódosított (GMO) szója kiváltása viszonylag könnyen megoldható, a sertésnél és baromfinál viszont a nálunk jóval előrébb járó németeknek és osztrákoknak sem sikerült ezt elérni. Még évekig olyan...
Súlyos válságot idézett elő a madárinfluenza a baromfiágazatban a múlt év őszétől kezdve, hatásai pedig az egész idei évre rányomják a bélyegüket – állapította meg az idei Baromfi Világnapon megtartott előadásában Fórián...
Habár a madárinfluenza súlyos károkat okozott, a baromfiágazat a hazai állattenyésztési szektorban egyedüliként tudott érdemi növekedést elérni a rendszerváltás után, aminek oka az ágazatra jellemző szervezettség. Magyarország önellátottsági...
Egymilliárd forintos támogatást nyújtana a baromfiipari vágó- és feldolgozóüzemeknek a madárinfluenza miatt a kormány. A forrásokkal a foglalkoztatási problémákat kezelnék.
Áldását adta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ahhoz, hogy a hazai víziszárnyas-piacon vezető szerepet betöltő debreceni Tranzit Csoport megvehesse a szintén baromfiágazatban érdekelt nyírbátori Bátortrade Kft., illetve több más, vele...
A tavalyi bő 60 ezer hektáros szójatermő terület idén akár 80 ezerre, jövőre pedig 90 ezer hektárra emelkedhet egyes iparági becslések szerint. A kukoricában is óriási potenciál van még, 5 éven belül megduplázódhat a globális termésátlag....
Vietnamba visszatért a madárinfluenza. Négyhónapnyi járványmentes időszakot követően a délkelet-ázsiai ország középső és déli régióiban ismét megjelentek a H5N6 és H5N1 vírusok.
Vizsgálja annak a lehetőségét a kormány, hogy a madárinfluenza miatt az eddigi intézkedéseken túl milyen segítséget nyújthat a piaci szereplőknek, így a baromfi-feldolgozóknak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint...
Jövedelempótló támogatási konstrukció előkészítésén is dolgozik a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a madárinfluenza miatt. A fertőzött állományok leölése miatti károkat száz százalékban megtérítik.
Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását Bognár Lajos országos főállatorvos. Az intézkedést az indokolta, hogy már 10 megyében 18 településen 55 vadmadárban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), ha a piaci szereplők – megsértve a versenyjogi szabályokat – úgy befolyásolják a piaci folyamatokat, hogy ne érvényesüljön...
Kényszerű létszámleépítések kezdődhetnek meg a baromfiszektorban a madárinfluenza miatt. Elsősorban a víziszárnyas ágazat veszélyeztetett.
Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a madárinfluenza egy-egy gazdaságban. A vírus terjedésének megakadályozása érdekében az állatok leölését mindkét érintett telepen – állami kártalanítás mellett – megkezdte...
1,8 milliárd forint vissza nem térítendő kormánytámogatást kap a szentesi Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt. A támogatást exportbővítését szolgáló, mintegy 5,1 milliárd forint értékű új beruházásához használhatja...
Itt keressen minket
© 2017. Agrárszektor.hu