Szörnyű balesetben vesztette életét egy magyar gazda
Feltételezések szerint a daráló váratlanul működésbe lépett, ami azonnali és végzetes sérüléseket okozott.
Feltételezések szerint a daráló váratlanul működésbe lépett, ami azonnali és végzetes sérüléseket okozott.
A mezőgazdaságban dolgozók számára a munkavégzés számos kockázatot tartogat, sajnos évről évre halálos áldozatokat is követel.
Nagyon oda kell figyelni a villamos vezetékekre a tavaszi munkák során a földeken.
A munkáltatóknak kötelességük a munkahelyi balesetek megfelelő kivizsgálása és dokumentálása.
A nagykerekű jármű permetező rúdja hozzáért a magasfeszültségű kábelhez, a 62 éves férfit halálos áramütés érte.
Többen meghaltak egy romániai sajtgyárban, miután mérgező gázokat lélegeztek be.
Az üzem alkalmazottai enyhe mérgezési tüneteket szenvedtek, többségüket már hazaengedték a kórházból.
A legújabb jogszabály értelmében 2024. márciusától nő a munkavédelmi bírság maximális összege.
Halálos áldozatokkal is járhatnak ezek a munkák.
Csökken a halálos balesetek száma, de így is az egyik legveszélyesebb ágazat.
Két év alatt 45 százalékkal csökkent a számuk.
2018-ban a korábbi évek dupláját tette ki az ellenőrzések száma az agráriumban.
A célvizsgálatok szeptemberben érnek majd véget.
De tavaly jelentősen csökkent a végzetes munkabalesetek száma.
Tavaly 18 tragédia történt. Tájékoztatókat tart a kamara.
A magyarországi baromfihús java még mindig Romániába megy, hazánkba viszont Lengyelországból érkezik nagyobb mennyiség.
Amit ebben a tengerben felfedeztek, már most megmutatja, milyen változások várhatók a jövőben.
A dohány a szezon idején rengeteg munkalehetőséget biztosít a helyieknek, hiszen egyszerre több tucat ember dolgozik a földeken, nap mint nap.
A silók helyett egyre több gazda választja a fóliatömlőket a termények tárolására és megóvására.
Az értéknövelő újrahasznosítás a cégek nyereségét is növelhetné, de egyelőre kevesen foglalkoznak vele.
Versenyben maradni manapság nagy kihívás az agrártermelők számára. A szövetkezeti összefogás elengedhetetlen, ha nemcsak túlélni, hanem fejlődni szeretnénk.