Nagy veszélyben a magyar gazdák: bármikor beüthet a baj, ebbe sokan belehalhatnak

agrarszektor.hu
Az elmúlt években feje tetejére állt a világ, és ez tulajdonképpen az élet minden területére igaz, a munkapiacra pedig különösen. Sokan vesztették el az állásukat, de rengetegen álltak át az otthoni munkára, és bizony sok munkafolyamatot kellett leállítani. Ennek ellenére a mezőgazdasági munkálatok mondhatni, hogy töretlenül folytak, és így bizony a balesetek száma sem maradt el. Sőt, 2020-ban és 2021-ben halálos balesetek is történtek, de az élelmiszeriparban is változások figyelhetőek meg - csak éppen nem túl jó irányba.

Agrárszektor 2022 konferencia

Közeleg az év nagy agráreseménye, a jubileumi Agrárszektor Konferencia 

Tizedik alkalommal rendezi meg az idén a Portfolio Csoport kétnapos siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseménynek számít a hazai agráriumban. A november 30-december 1-jei jubileumi eseménynek a siófoki Hotel Azúr szálloda és konferenciaközpont ad otthont. A konferencia valamennyi olyan fontos agrártémával foglalkozik, amely hosszú távon is döntő hatást gyakorolhat az agrárgazdasági szereplők tevékenységeire. A rendezvény az agrárium valamennyi résztvevőjének – a mezőgazdasági termelőknek, az élelmiszerfeldolgozóknak, a gazdálkodókat kiszolgáló szolgáltatóknak és a kereskedőknek – hasznos és naprakész információkat nyújthat, akik az államigazgatási, a vállalati-üzleti és az érdekképviseleti szféra csúcsvezetőtől hallhatnak színvonalas szakmai előadásokat és kerekasztal-beszélgetéseket. Ne mulassza el, és jöjjön el a Portfolio Csoport siófoki Agrárszektor Konferenciájára november 30-december 1. között! 

A mezőgazdaság kiemelten veszélyes ágazatnak számít, a munkavédelemben a második veszélyességi osztályba tartozik, míg például a húsfeldolgozás az elsőbe. Az elmúlt időkben változó tendenciák voltak megfigyelhetőek, de a mérleg tavaly egyértelműen a romlás felé billent. Az pedig kiemelten fontos lenne, hogy a halálos munkabaleseteket tovább csökkentsék minden ágazatban, hiszen az ilyen balesetekből egy is sok, számukat a lehető legkevesebbre kell redukálni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mennyi veszélyt rejthet a mezőgazdasági munka?

2016-ban az agrárágazatban még 18 végzetes kimenetelű munkabaleset történt, 2017-re azonban 33 százalékkal, 2018-ra pedig további 17 százalékkal csökkent a számuk. A három munkanapon túl gyógyuló munkabalesetek száma is folyamatosan csökkent: 2016-ban 837, 2017-ben 654, 2018-ban 626 eset fordult elő. 2019-ben azonban újra megugrottak a számok: összesen 679 baleset történt, melyből 8 halálos kimenetelű volt és 4 súlyos csonkulással járt. Mind a 12 esetet férfi szenvedte el. 2020-ban 614 munkabaleset történt az agráriumban - ebbe beletartozik a mezőgazdaság, a halászat és az erdőgazdálkodás is -, ez jelentősen kevesebb a 2019-es évnél. A férfiak száma 2020-ban is dominált, hiszen 503 esetben történt velük baleset, míg a nőknél 115-ször - derül ki a Munkavédelem Foglalkoztatás - felügyelet adataiból.

Romlott a helyzet 2021-ben

A tavalyi évben 605 baleset történt a mezőgazdaságban, melyből 6 halálos kimenetelű volt, mind a 6 esetben férfi vesztette életét. A súlyos csonkulásos esetek száma 3 volt (szintén férfiak), egyéb súlyos sérülésekből pedig 6 esetet tartanak számon, 5 férfit és egy nőt. Az erdőgazdálkodásban és a halászatban azonban nem történt sem halásos, sem súlyos baleset. Az élelmiszeriparban viszont már nem ilyen jó a helyzet: 2020-ban 1392 baleset történt, melyből 2 súlyos csonkolással járt, de senki nem vesztette életét az ágazatban, ellenben 2021-el. Tavaly ugyanis 1417 balesetből 5 halálos volt (két férfi és három nő), két férfi és egy nő pedig súlyos csonkulást szenvedett.

Milyen veszélyeket tartogathat az agrárium?

Sokszor olyan veszélyek is leselkedhetnek a munkavállalókra, amiket nem is feltétlenül sejtenénk, pedig érdemes számolni például azzal, hogy a gépekkel való foglalatosság egyébként a legkockázatosabb, de említhető az áramütésveszély vagy a fárasztó testhelyzetben, nagy emelésekből adódó sérülések is. A betakarítás után a betárolt anyagok, termények, a must, de a trágya erjedésekor, rothadásakor keletkező gázok is veszélyesek. Balesetek származhatnak a növényvédő szerek, olajok, állatgyógyászati készítmények helytelen használatából, a por belégzése asztmát okozhat, valamint bőrbetegségek és állatról emberre terjedő fertőző betegségek is előfordulhatnak. Sőt, speciális kockázatot hordoz a nagytestű állatok közelében végzett munka. A szektorban a gazdálkodók sokszor szabadban, melegházakban, gépekkel, állatokkal, elszigetelt munkahelyen, illetve vegyi anyagokkal végeznek munkát, és a munkavállalók itt is számos veszélyforrásnak vannak kitéve.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ismét előtérbe kerül az oktatás

Az oktatás újból és újból előtérbe kerül, nem véletlen, hogy most is érdemes róla szót ejteni. Az építőipar mellett a mezőgazdaságban a legmagasabb a szakképzetlen munkavállalók száma. Sajátosság a nagyfokú fluktuáció is, az egyszerűsített foglalkoztatás körébe tartozó idénymunka, illetve az alkalmi munka. 2016-ban például több mint 700 mezőgazdasági munkáltatót ellenőrzött a munkavédelmi hatóság. A vizsgált munkáltatók háromnegyedénél tapasztaltak valamilyen munkavédelmi szabálytalanságot. Már számos alkalommal hallhattuk a szakértőktől azt, hogy az agrárium egyik, ha nem a legfontosabb alappillére nem más lesz, mint az oktatás. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy nagy átalakulás és fejlődés előtt áll az ágazat a precíziós gazdálkodásnak köszönhetően, ami által a jövőben remélhetőleg még jobban le lehet csökkenteni a balesetek, főleg a halálos balesetek számát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Agility+Alliance csomagajánlat (x)

Őszi kalászosok őszi gyomirtása – nézze meg a saját szemével, hogy mi a szakemberek véleménye, mit mutatnak a tavaszi eredmények.

KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2022
Jubileumi, 10. Agrárszektor konferenciánkat rendezzük meg idén!
Budapest Economic Forum 2022
Jön a Portfolio legjelentősebb makrogazdasági konferenciája,
Győr - Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2022
Átfogó kép a hazai gazdasági helyzetről - ingyenes gazdasági fórum a helyi vállalatoknak.
Sustainable World 2022
A Portfolio jövő vállalatainak szóló konferenciája - fenntarthatóság, ESG, zöld pénzügyek,
EZT OLVASTAD MÁR?