1,2 milliárd forint a méhészeknek

agrarszektor.hu
Évi, mintegy 1,2 milliárd forintos uniós forrásra pályázhatnak 2013-ig a méhészek a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében - írja a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája.

Májusban két új agráreseménnyel várjuk az agrárszakma képviselőit: jön az AgroFood és AgroFuture 2024!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

NAK szaktanácsadók és kamarai tagok pedig 35% kedvezményben részesülhetnek!

A január 26-tól hatályos rendeletmódosításnak köszönhetően, támogatást kaphatnak a termelők régiós rendezvények szervezésére és rendezésére, szaktanácsadó-hálózat működtetésére, bemutató méhészetek látogatására, méz kinyeréséhez szükséges eszközök beszerzésének támogatására, varroa atka elleni gyógyszeres védekezésre, kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszerének fejlesztésére, méhcsaládok számának szinten tartására, továbbá kutatási programokra.

A korábbi jogszabálytól eltérően a kaptárak mozgatásához szükséges daru beszerzéséhez 2000 eurós támogatás igényelhető, szemben az eddigi 1200 eurós összeggel. Változás az is, hogy a támogatási jogosultsághoz a méhésznek legalább 80 méhcsaláddal kell rendelkeznie a korábbi 30 helyett.

A támogatási jogosultságot az eddigi állatorvosi igazolás helyett már a 2012. szeptemberétől 2013. augusztus 31-ig tartó III. támogatási időszakban a Tenyészet Információs Rendszer (TIR) adatbázisában szereplő méhcsaládok száma alapján határozzák meg. Pontosították azt is, hogy támogatás kizárólag új pergető, fedelezőgép, illetve mézszivattyú beszerzéséhez vehető igénybe.

A varroa atka elleni gyógyszeres védekezéshez továbbra is lehet támogatást igénybe venni. Újdonság azonban, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a külön jogszabályban előírt méhegészségügyi kiskönyv alapján is ellenőrizheti a méhészeket az eddigi gyógyszer-csomagolóanyag megőrzési kötelezettségen felül.

Változás az is, hogy már nem csak répacukor méhészeti felhasználására kérhető támogatás, mert a termelők újabban, magyar gyártású nádcukorral is találkozhatnak az üzletek polcain.

A támogatás elismertségét jelzi a magas, 90-95 %-os kihasználtság. Ezzel a program jelentősen hozzájárul a minőségi magyar méz exportjának sikeréhez.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a 2011-es ellenőrzések tapasztalatai alapján módosította a rendeletet.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
50% kedvezmény kistermelőknek, őstermelőknek és fiatal gazdáknak!
EZT OLVASTAD MÁR?