Legyen Ön is Extra Early Bird | Agrárszektor 2025 konferencia
Szerezze meg jegyét most még Extra Early Bird áron a december 3-4. között megrendezésre kerülő siófoki Agrárszektor 2025 konferenciára, az év egyik legrangosabb agrárszakmai eseményére.
A konferencia értékelést ad az agrárium helyzetéről, egyúttal pedig felvázolja az ágazat előtt álló rövid- és hosszú távú fejlesztési és kitörési lehetőségeket, illetve bemutatja a vállalkozások üzleti döntéseihez szükséges mértékadó prognózisokat.
Az áremelkedés a búzánál 80 százalékos volt, a kukoricánál 30 százalékos - mondta a vidékfejlesztési minisztérium államtitkára. Ez az élelmiszerárakban több mint ötszázalékos emelkedést indukált. A búza és a kukorica drágulásával emelkedett a liszt ára, így a péktermékeké is.
De nemcsak a boltok polcain volt változás, a termelők és állattartók is szembesültek a takarmány drágulásával, amit a gazdák az értékesítésben már nem tudtak érvényesíteni. Czerván György szerint gondot jelent az is, hogy a sertés-felvásárlási árak csökkentek az előző évhez képest, az ágazat pozíciója sokat rontott. Az államtitkár szerint ugyanakkor az árakban ez nem látszik majd meg, mert a fizetőképes kereslet elég korlátozott.
A tárca forgóeszköz-finanszírozással próbál majd tavasszal segíteni, és ebből a pénzből takarmányt is vásárolhat az, akinek elemi kár miatt vagy egyéb okok miatt a szükséges mennyiség nem áll rendelkezésre.