Közel 200 milliárdos a mezőgazdasági kár!

agrarszektor.hu
Hamarosan elkészülnek a felmérések a mezőgazdaságot tavaly ért, időjárás okozta károkat illetően, becslések szerint a mezőgazdasági kár nagysága körülbelül 150-180 milliárd forint - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára az MTI-nek.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A mezőgazdaságot 2010-ben ért árvíz, belvíz és jég okozta károk felmérésével a falugazdászok, illetve a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) munkatársai előreláthatólag január végére végeznek. A kár mértéke az alapul vett áraktól is függ, nem mindegy például, hogy megállapításánál a búza aratáskori árát, vagy decemberi piaci árát veszik figyelembe.

December első heteiben mintegy 100 ezer hektárral, 35 százalékkal nőtt a belvízzel borított terület nagysága, s ezen belül csaknem 50 százalékkal a szántóterületeké, így összesen mintegy 378 ezer hektár volt víz alatt.

A búzavetésben jelenleg még a károk nagyságát sem lehet felbecsülni, olyan jelentős mértékben károsodott a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt. Az őszi vetésű búzából most mintegy százezer hektár áll víz alatt. Így az e területen keletkezett károkat még nem lehet felmérni, azzal meg kell várni a tavaszi munkák kezdetét - tette hozzá Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) honlapján közölt legutóbbi agrárpiaci jelentés szerint az őszi búza állományok 38 százaléka volt jó állapotban decemberben, szemben az előző évi 57 százalékkal. Az őszi árpa vetések 48 százaléka kapott jó minősítést, míg egy évvel korábban 61 százalék volt az arány.

Kukoricából mintegy 50 ezer hektárt még mindig nem sikerült eddig betakarítani a GOSZ adatai szerint. Ez mintegy 15 milliárd forintos kárt okozott a termelőknek.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?