Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!
A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A tegnapi napon a búza, a kukorica és a szója is alulteljesített az árutőzsdén. Utóbbi esetében folytatódott a trend, és 1718 dollárcentről egészen 1701 dollárcentig süllyedt az árjegyzés, azonban ha pár hetes intervallumban vizsgáljuk a piaci trendet, akkor inkább csak technikai szintű korrekcióról beszélhetünk, akár az is előfordulhat, hogy az év vége felé 1800 dollárcentes szinteket ér el a szója. Ez egyfelől a bővülő keresletnek tudható be, másrészt az USA jelenleg csökkenőben lévő készleteire vezethető vissza, mely a rossz dél-amerikai termésadatokból következményeként előállt komoly vételi nyomás eredménye.
A búza és a kukorica egyaránt valamivel kisebb mint egy százalékos minuszban zárta a napot, ugyanakkor itt inkább az oldalalás jellemző a kereskedésre. Az év negyedik negyedévében azonban valószínűsíthetően esésre vannak ítélve, ugyanis a nyári szárazság lassan kiárazódik a terményekből, az USA gabonapiaca pedig igen jó kilátásokkal rendelkezik a vetésterület jövő évben történő megnövelésének köszönhetően.
A búza esetében azonban addig is komoly vételi nyomás mutatkozik, melyet jól példáz az egyiptomi kormány augusztusi 1,5 millió tonnás importja Oroszországból. “Amit jelenleg a gabona tradereknek javasolni tudunk az lenne, hogy óvatos pozíció kezeléssel kereskedjenek, főképpen hogy pénteken teszi közzé az USDA (Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium) a búzával kapcsolatos kilátásait, ami heves ármozgásokat generálhat a piacon." - teszi hozzá Läng Péter.