Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen szeptember 15-ig!
A szántóföldi
gyümölccsel beültetett és elvetett terület nagysága országosan meghaladja az
ötezer hektárt, erre évek óta nem volt példa - hangsúlyozta a miniszteri
megbízott.
Kiemelte:
Magyarország legnagyobb dinnyetermelő térségében, Békés megyében mintegy tíz
százalékkal nőtt dinnye területe 2013-ban, az előzetes becslések szerint
3500-4000 hektár között lesz május végén a terület végleges
nagysága. Hozzátette: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a szántóföldi gyümölcs
területe közel húsz százalékkal nagyobb, mint tavaly volt, Heves megyében és a
jászsági térségben hasonló lesz az előző évihez.
Július
elsejétől lesz elegendő és jó minőségű hazai görögdinnye a piacon -
hangsúlyozta a miniszteri megbízott. Kifejtette: a meleg és napsütéses időjárás
kedvez a növénynek, a késői kitavaszodás okozott kisebb problémákat. A korai
palánták kisebb része a hideg és a napfény hiánya miatt túlnőtte magát,
kiültetésre alkalmatlanná vált, a termelőknek a nevelőházakban új palántákat
kellett nevelniük. Az életképesebbek a hajtások visszacsípésével
regenerálódtak.