Így látja a magyar szakember: a 2021-es év sokkal nehezebb lesz, mint a 2020-as volt

Így látja a magyar szakember: a 2021-es év sokkal nehezebb lesz, mint a 2020-as volt

agrarszektor.hu
Az idén a koronavírus-járvány jelentősen nehezítette az agrárvállalatok tevékenyégét is, de fel kell készülni arra, hogy a 2021-es év sokkal nehezebb lesz, mint a 2020-as volt - mondta Makai Szabolcs, a Talentis Agro Zrt. vezérigazgatója az Agrárszektor 2020 Konferencián. Hozzátette, habár idén a növénytermesztés az aszály ellenére is jól teljesített Magyarországon, az állattenyésztésnek nehéz éve volt, 2021 pedig valószínűleg még komolyabb kihívásokat tartogat az ágazat számára.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Az utóbbi időszakban cégvásárlásokkal folyamatosan bővült a Talentishez tartozó agrártársaságok száma, a Talentis Agro Holding esetén jelenleg 40 jogi személy van bevonva a konszolidációba, amelyből 15 olyan cég, amelynek földterülete is van, vagy pedig állattartással foglalkozik - tájékoztatott Makai Szabolcs az Agrárszektor 2020 Konferencián. 

A jövőben természetesen nyitott szemmel járunk, konkrét nevet nem tudok most mondani, aki még a holdingban lesz majd, célunk továbbra is az, hogy hatékonyan működjünk és kiváló alapanyagot termeljünk.

A Talentishez tartozó cégek döntően mezőgazdasági tevékenységekkel foglalkoznak. A stratégiai célkitűzés meghatározásakor három fő ágazatot emelt ki a holding, a fő ágazat a növénytermesztés, ezt követi a szarvasmarha-ágazat, majd a tojótyúk és a tojás biznisz. Emellett a mostani új akvizícióval, a Szarvasi Agrár Zrt.-vel jött egy sajtüzem is a portfólióba. 

Mi nem tervezzük azt, hogy az élelmiszeripar felé nyitunk, mert az egy másik kategória

- emelte ki a szakember.

Idén a koronavírus-járvány jelentősen nehezítette az agrárvállalatok tevékenyégét is. A Talentishez tartozó cégeknek előreláthatóan idén jobb lesz az eredménye, mint a 2019-es évben volt, ugyanakkor, ha nincs a járvány, akkor valószínűleg jobban zárta volna a cég az esztendőt - tudtuk meg Makai Szabolcstól. Hangsúlyozta, habár idén Magyarország egész területén pusztított az aszály, a növénytermesztés ennek ellenére is jól teljesített, a termésátlagok és az árak is kedvezően alakultak, elmondható tehát, hogy a Talentis Agro Zrt.-nél a 2020-as év zászlóshajója ez az ágazat volt. A szakember szerint ugyanakkor fel kell készülni arra, hogy a 2021-es év sokkal nehezebb lesz, mint a 2020-as volt, hiszen ha belegondolunk, már most egekben vannak a takarmányárak, valószínűleg jóval drágább lesz a hús vagy akár a tej előállítása, nem beszélve az alacsony sertésárakról, ez mind azt vetíti elő, hogy jövőre is kihívásokkal teli évre készülhet az állattenyésztés.  

Természetesen ez alakulhat másként is, ha változik a koronavírus-helyzet, mert akkor valószínű, hogy az élelmiszerárak és az alapanyagárak is felmennek majd, viszont ha ez így is lesz, akkor csak az év második felében várható

 - közölte Makai Szabolcs. 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02