Ketyeg az óra: sokat bukhat az a magyar gazda, aki ezt nem intézi el május 31-ig

Ketyeg az óra: sokat bukhat az a magyar gazda, aki ezt nem intézi el május 31-ig

agrarszektor.hu
Tavaly kifejezetten súlyos aszály pusztított az ország mezőgazdasági területeinek 80 százalékán, a gazdák összesen 1,45 millió hektárra jelentettek be aszálykárt. Tulajdonképpen a Dunától keletre eső területek mindegyike jelentősen megszenvedte az aszályt, így a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok mintegy 41 milliárd forintot fizettek ki az érintetteknek az aszálykár és a szélsőséges időjárás okozta egyéb károk enyhítésére - derült ki a Generali Biztosító közleményéből.

Agrárium 2024 konferencia | március 19., Kecskemét Four Points by Sheraton

Március 19-én rendezi meg a Portfolio Csoport kecskeméti Agrárium 2024 Konferenciáját, amely az egyik legnagyobb szakma eseménynek számít a tavaszi agrárrendezvények sorában.

Előad többek között Andréka Tamás, Bene Zoltán, Éder Tamás, Győrffy Balázs és Herczegh András is!

Kistermelőknek, őstermekőknek és fiatal gazdáknak 50% kedvezményt biztosítunk!

Bordás Imre, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási területének vezetője szerint 2022-ben egyértelműen a kukoricaültetvényekben keletkezett a legnagyobb kár az extrém szárazság miatt, míg a második helyre a napraforgó került ezen a téren, de jelentős összegeket fizettek ki a kalászosokra és a repcére is, utóbbiak azonban eltörpültek a kukoricakárok mellett. Volt olyan kukoricatermelő, akinek 100 millió forintot meghaladó összeget térített a Generali Biztosító az elmúlt évben, de rengeteg 50-80 millió forintos kifizetésre is sor került. A szakértő szerint nem csoda tehát, hogy az aszálykárok elleni biztosításra idén érezhetően nőtt az érdeklődés. Ugyanakkor az időjárás sajnos hazánkban is egyre kiszámíthatatlanabb: tavaly az aszály volt a domináns kockázat, de emellett több milliárdot fizettek ki egyéb kockázatokra is, mint például jég és vihar károkra.

Nagyon nehéz így megjósolni, hogy idén milyen természeti csapásokkal kell számolni, mert bár jelenleg egyelőre biztatóbb a csapadékhelyzet, mint tavaly ilyenkor, még mindig magas a kockázata, hogy aszályosra fordul az időjárás. A jelenlegi időjárás mellett a jég- és viharkockázatoknak is nagy az esélye - gondoljunk csak az elmúlt időszakok viharos erejű széllökéseire vagy a folyamatosan ingadozó hőmérsékletre. A szántóföldi növények esetén a most tapasztalható időjárás egyelőre nem okozott komoly problémát. A gyümölcsösök esetén viszont a tavaszi fagykár esélye igen magas, hiszen több területen, több fajtánál már elkezdődött a virágzás. Ebben az időszakban nagyon érzékenyek a növények az éjszakai fagyokra, a mélyfekvésű területek különösen kitettek a fagyveszélynek

- tette hozzá Bordás Imre.

Díjtámogatott növénybiztosítás, tudatosabb gazdák

Jól látszik tehát, hogy a kiszámíthatatlan természeti jelenségekkel szembeni megfontolt és előrelátó védekezés egyre fontosabb. Nem véletlenül választják egyre többen a díjtámogatott növénybiztosítást, hiszen ebben az esetben a befizetendő összeg egy részét a jogszabályban meghatározott állami szerv visszatéríti a termelő részére. A díjtámogatott növénybiztosítást választó gazdák akár a károkat leggyakrabban okozó természeti kockázatok mindegyikére köthetnek biztosítást, így őszi, téli és tavaszi fagy, tűz, jég, vihar, aszály, árvíz, illetve felhőszakadás okozta veszteségekre is. A támogatásokkal kapcsolatos legfrissebb információk a palyazat.gov.hu oldalon érhetők el.

Az idei szezonban várakozásaink szerint tudatosabb hozzáállással jobban figyelnek majd arra a gazdák, hogy mely növényeket teszik „A” csomagba, illetve az aszálykockázatok kezelésére is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd. Azt javasoljuk, hogy legalább egy alapbiztosítást kössenek, mert a klímaváltozással az aszály szinte minden évben előfordulhat. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodók pontosan ismerjék, hogy a szerződés mit tartalmaz, hogy mikor, mely kockázatnál, milyen feltételekkel térít a biztosító. A kötési időszak május 31-ig tart, azt azonban fontos tudni, hogy az idei évtől változtatás történt: a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek. Ezért kiemelten javasoljuk mindenkinek, hogy időben kösse meg a növénybiztosítását

- tanácsolta Bordás Imre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Egyensúly a szakértelem és a megfizethető árak között (x)

2024-től elérhető a piacon a BASF által kifejlesztett, kizárólag a KITE által forgalmazott költséghatékony gombaölőszer-kombináció, mely megbízható védelmet nyújt a legtöbb levélbetegség ellen a kalászos szegmensben.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Még a legjobb áron!
AgroFood 2024
Még a legjobb áron!
Agrárium 2024
Még early bird kedvezménnyel!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. február 23. 06:02