Nem fest jól a helyzet: durva számok jöttek a magyar húsiparról

Nem fest jól a helyzet: durva számok jöttek a magyar húsiparról

MTI
Az idén októberben az ipari termelés volumene 3,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 2,8 százalékkal csökkent - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A feldolgozóipari alágak többségében visszaesést mértek, ugyanakkor a legnagyobb súlyú járműgyártásban, valamint a villamos berendezés gyártásában bővült a termelés volumene. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. szeptemberinél 0,6%-kal kisebb volt.

A feldolgozóiparból 13%-kal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,8%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, a belföldi értékesítés nőtt, a kivitel csökkent. Mindössze három alágazatban emelkedett a kibocsátás, a legnagyobb mértékben, 30%-kal a növényi, állati olaj gyártásában. A legnagyobb (22%-os) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 6,6%-kal esett vissza az előző év azonos hónapjához képest. A többi hét alágazatban 0,9-24% közötti mértékben csökkent a termelés, a legkevésbé a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban, a leginkább a csekély súlyú halfeldolgozás, -tartósításban.

Az ipari termelés Pest régióban (8,6%-kal), Dél-Alföldön (5,3%-kal) és Dél-Dunántúlon (5,1%-kal) nőtt. A többi régióban 3-12,5% közötti volumencsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Észak-Magyarországon - összegezte a KSH. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 7,1%-kal kisebb volt a 2022. októberinél. Az új belföldi rendelések 2,5%-kal, az új exportrendelések 7,9%-kal csökkentek. Az összes rendelésállomány október végén 5%-kal maradt el az egy évvel korábbitól.

Január-októberben az ipari termelés 4,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az összes értékesítés háromötödét adó külpiaci eladások volumene 2,1%-kal, a maradék kétötödöt képviselő hazai értékesítéseké 15,7%-kal kisebb lett. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 19,7%-kal a vegyi anyag, termék gyártásában.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Új termék a Hungrana portfolióban (x)

Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata az elmúlt időszakban is előre tekintett, a fejlesztések eredményeképpen új termékkel bővíti portfolióját.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. június 13. 13:31