Nyílnak a pénzcsapok: milliókat osztanak szét, sokan örülhetnek itthon

Nyílnak a pénzcsapok: milliókat osztanak szét, sokan örülhetnek itthon

agrarszektor.hu
Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2024. évi kiírása. Az Agrárminisztérium 2024-ban is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil szervezeteknek, hogy az idei évben tervezett szakmai, valamint a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektjeik megvalósításához támogatásban részesülhessenek.

A Parlamenti és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya által kiírt pályázat keretösszege 50 millió forint. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 1.000.000 forinttól 3.000.000 forintig terjedhet. A támogatáshoz önerő biztosítása nem feltétel. A kiírás feltételeinek megfelelő szervezetek pályázatukat 2024. április 2-ától 2024. május 2-ig tudják benyújtani a felhívásban szereplő módon.

A pályázati felhívás szövegét és annak kötelezően kitöltendő mellékleteit, valamint a pályázati eljárás során végig kötelezően figyelembe veendő beszámoló tájékoztatót itt érhetik el. Hiánypótlásra a pályázati szakaszban nincs lehetőség, ezért fontos, hogy a pályázó szervezet vezetője alaposan ellenőrizze a befogadási feltételek teljesülését az elkészített pályázati dokumentációban, még annak postára adása előtt - írja a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Miért elixír az Elixir® (x)

A foszfonát gombaölő szerek hatásmechanizmusa régóta viták és rejtélyek forrása. Egyes tudósok úgy vélik, hogy ezeknek a termékeknek a legtöbb gombaölő hatása közvetlenül a gomba kórokozójára vonatkozik; míg mások azt gyanítják, hogy a gombára gyakorolt közvetlen hatás és a gazdaszervezet természetes védekezésének stimulálása együttesen megelőzi a betegségeket.

FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
AgroFuture 2025
Fenntarthatósági követelmények az agráriumban.
EZT OLVASTAD MÁR?