Nagy István: a döntéshozóknak meg kell hallgatniuk a gazdák véleményét

Nagy István: a döntéshozóknak meg kell hallgatniuk a gazdák véleményét

MTI
Az európai közös agrárpolitika (KAP) középpontjába ismét a gazdákat és a gazdák érdekeit kell állítani - jelentette ki a magyar agrárminiszter Brüsszelben. Nagy István elmondta, hogy a magyar elnökség hagyománnyá kívánja tenni azt, hogy az agrárminiszterek minden tanácsülésük előtt találkozzanak a gazdaszervezetek képviselőivel és meghallgassák azok véleményét.

Idén először 3 napos az Agrárszektor 2024 konferencia!

A Portfolio Csoport év végi Agrárszektor Konferenciája ma már az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény a hazai agrárgazdaságban. A rendezvény exkluzivitását és különlegességét az adja, hogy egyedülállóan átfogó és részletes módon jeleníti meg a mező- és élelmiszergazdaságot érintő legaktuálisabb témákat. A rendezvényre idén először konferencia előesttel is készülünk!

Regisztráljon most még EARLY BIRD áron! 

Nagy István a tagországok agrárminisztereinek tanácsülését megelőzően újságírók előtt kiemelte: az Európai Unió Tanácsának féléves magyar elnöksége arra helyezi a hangsúlyt, hogy az agrárium versenyképes, válságálló, fenntartható és tudásalapú legyen, valamint arra, hogy az unió gazdabarát politikát folytasson. Minden megnyitott dosszié megoldása, minden lezárni kívánt uniós politika ezen öt prioritás köré fog épülni a decemberig tartó magyar uniós elnökség idején - hangsúlyozta.

Az agrárminiszter elmondta, a magyar uniós elnökség a hétfői tanácsülésen dossziét fog nyitni a vidéki élet minőségének javítása érdekében azzal a céllal, hogy a vidék vonzó legyen a fiatalok számára, illetve az ott élők jövője biztosítva legyen és helyben maradjanak. A vidékfejlesztési források felhasználása ebben nagymértékben tud segítséget nyújtani. Nagy István azt is közölte, az ülés után az európai mezőgazdasági termelők érdekvédelmi szervezetének (Copa-Cogeca) brüsszeli ülésére fog indulni, mivel a magyar elnökség hagyománnyá kívánja tenni azt, hogy az agrárminiszterek minden tanácsülésük előtt találkozzanak a szervezet képviselőivel és meghallgassák a gazdák véleményét, mert - mint hangsúlyozta - nagyon fontos, hogy a közvetlen gazdaérdek miként érvényesül az európai politikában.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. október 10. 17:31