Betelt a pohár Bige Lászlónál: per indulhat Lázár János hatósága ellen

Betelt a pohár Bige Lászlónál: per indulhat Lázár János hatósága ellen

MTI
Bige László, a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója nyílt levelet írt Lázár János építési és közlekedési miniszter részére. Ennek oka az, hogy az elnök-vezérigazgató szerint az elmúlt 9 évben a különböző hatóságok mintegy 500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportnak. Éppen ezért a magyar igazságszolgáltatás fóruma elé fogják vinni a kártérítési igényét.

A Nitrogénművek Zrt. használatbavételi engedélyért fordult az Ön által vezetett hatósághoz, amely 2025. május 5-én érkezett be a Vasúti Hatósági Főosztályra. A kollégáim több alkalommal jártak a Vasúti Hatóságnál, de ott semmi érdemlegeset nem tudtak mondani, csak annyit ígértek, hogy majd igyekeznek. Mindemellett, a Nitrogénművek Zrt. írásban is több alkalommal fordult az Ön által vezetett hatósághoz. Ezen túlmenően 2025. július 27-én írásban én is megkerestem Önt ez ügyben, és kértem az Ön törvénybetartó intézkedését, de semmilyen válasz nem érkezett sem Öntől, sem a hatóságától. Ezért vagyok kénytelen most nyílt levél formájában Önhöz fordulni. Tudomásunk szerint, a Vasúti Hatóság illetékes Főosztályvezető Úránál van az engedélyünk, de Ön megtiltotta kiadását. Kollégáim 2025. december 1-én iratbetekintésen jártak a Vasúti Hatóságnál, és ez alapján is megállapítható volt, hogy az engedély készen van, de a kiadása indok nélkül meg van tiltva. A hatóság a törvényben előírt minden határidőt túllépett, még hivatkozni sem maradt mire. A szándékos károkozás ténye megkérdőjelezhetetlen

- írta nyílt levelében Bige László.

A Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatója az alábbiakat is kiemelte:

Az elmúlt 9 évben a különböző hatóságok mintegy 500.000.000 eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportunknak. A kártérítési eljárások első ítélethirdetése az Európai Uniós Bíróságon 2026. április 17-lesz. A per tárgya nagyságrendileg 100.000.000 euróra rúg.

Egyben hangsúlyozta, hogy a Nitrogénművek Zrt. a magyar igazságszolgáltatás fóruma elé fogja vinni a kártérítési igényét. 

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?