Legyen 2024 is a napraforgó éve!

Legyen 2024 is a napraforgó éve! (x)

PR
A tavalyi 3 t/ha-os átlagos terméseredmény újra igazolja, hogy a napraforgó otthon érzi magát a hazai földeken.

Hibridjeink megbízható teljesítménye stabil alapot jelent partnereinknek a változó és kiszámíthatatlan időjárási körülmények ellenére is. Napraforgóink hagyományosan jó betegség-ellenállóságuknak és szárszilárdságuknak köszönhetően a csapadékos időszakot ugyanolyan jól átvészelik, mint a száraz periódusokat. A SAATEN-UNION portfóliójának megújításában a magas olajsavas (HO) napraforgók kiemelt helyet foglalnak el. A már jól ismert DUET CL (HO) mellé 2024-től megbízható teljesítményű újdonságok érkeztek ebbe a szegmensbe, amely az elmúlt években a korábbi kilengésekhez képest stabilizálódni látszik.

A Clearfield technológiát alkalmazó gazdálkodók számára a SOPHIA CL (HO) tökéletes választás lehet, hiszen bevezetésének első évében már sikerrel bizonyította rátermettségét több üzemi fajtasorban elért kiemelkedő teljesítményével. Chernelházadamonyán, kifejezetten magas olajsavas napraforgókat összehasonlító üzemi kísérletben 4,64 t/ha-os termésével mind a 12 versenytársát maga mögé utasította, valamint az ország több területén is kiemelkedően szerepelt. A középérésű, bókoló tányérállású, erős szárú SOPHIA CL (HO) egészséges, homogén állományt nevel, melyet alacsony növények alkotnak, tág mozgásteret hagyva az esetleges kezeléseknek. Tőszámreakció-vizsgálataink eredményei alapján vetéssűrűségét széles spektrumban választhatjuk meg (50–62 000 termőtő/ha), így táblánkat ismerve (vadkár, vízállásos területek) nem okoz gondot az optimális tőszám megválasztása.

A magas olajsavas Clearfield Plus-napraforgót termesztő gazdálkodók számára a HOLIB CLP (HO) az ideális választás. A CLHA PLUS gént hordozó hibridek sorában a HO szegmens első képviselője kínálatunkban. Újdonságát jelzi, hogy szelekciós kísérleteinkben nyújtott kimagasló teljesítményével azonnal helyet talált magának a portfóliónkban. A HOLIB CLP (HO) állományát alkotó középérésű növények középmagasak, erős szárúak, érésben bókolnak, a hibrid RLM9+ peronoszpórarezisztenciájának köszönhetően nagy biztonsággal termeszthető az egész országban.

Büszkék vagyunk jól ismert és már bevált napraforgóhibridjeinkre, amelyek várhatóan idén ismét kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel segítik a termelők munkáját, még kevésbé optimális időjárás esetén is.

A DRIVER CL középkorai, linolsavas (LO), közepesen magas, gyengén bókoló jellegű, kifejezetten homogén állományt nevelő, letisztult habitusú Clearfield-napraforgóhibrid, melyre ugyanúgy jellemző a magas olajtartalom, mint portfóliónk többi tagjára. Kifejezetten egészséges típus, bátran javasoljuk extenzívebb termesztési körülmények közé is. A hibrid a tavalyi eredmények alapján 62 000 termőtő/ha-os tőszám mellett teljesített a legjobban.

Az ALEXA SU cégünk kínálatának linolsavas, szulfonil-urea-rezisztens tagja. Az ALEXA SU középkorai, kompakt, kisebb termetű, amihez bókoló tányérállás társul. A növényállomány alacsony habitusának köszönhetően jól kezelhető a kisebb gépparkkal rendelkező gazdaságok lehetőségeihez mérten is. Szádorrezisztenciája mellett (A–E) jó lisztharmat-, fóma- és szklerotínia-ellenállósággal rendelkezik.

A PRETORIA CLP linolsavas (LO), imazamox-ellenálló (CLHA PLUS) napraforgóhibrid kínálatunk középkorai tagja, mely jól alkalmazkodik a legtöbb termelési körülményhez, amihez szádorrezisztenciája (A–E) is hozzájárul. Maximális teljesítőképességéhez mégis intenzív termesztéstechnológia mellett tudunk legközelebb kerülni. Olajtartalma az elvárt szintet bőven megugorja, amit a 2022-es NÉBIH-vizsgálatok is igazolnak, amelyekben a legjobbak között szerepelt.

Korai érésű napraforgóhibridjeink, mint a DUET CL (HO), az ALEXA SU és a SOPHIA CL (HO), kiváló megoldást nyújtanak azon termelőknek is, akik deszikkálás nélküli betakarítást terveznek költségeik csökkentése érdekében.

A folyamatosan zajló kísérleteknek és fejlesztési munkáknak köszönhetően minden herbicidrezisztenciára van javaslatunk gazdálkodó partnereink számára, továbbá várhatóan még ebben az évben az összes olajsavprofil kombinációjában is tudunk alternatívákkal szolgálni. További információkért keresse képviselőinket bizalommal!

Marsai Viktor, termékfejlesztő

www.saaten-union.hu
Facebook
YouTube

(x)

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?