Új CLAAS NEXOS és ELIOS  kistraktorokat néztünk meg Hódmezővásárhelyen

Új CLAAS NEXOS és ELIOS kistraktorokat néztünk meg Hódmezővásárhelyen (x)

PR
Hódmezővásárhelyen, a 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok péntekén látogattuk meg az AXIÁL Kft. gépes kiállítóterületét, ahol az új CLAAS NEXOS és ELIOS kistraktorokat mutatták be a cég szakemberei. Mindkét modell hatékonyan végzi az állattenyésztés és a tömegtakarmány-előállítás feladatait.

Az ELIOS kompakt kistraktor 85–103 lóerő között kínál megoldást, a NEXOS pedig egy keskeny nyomtávú, szőlészeti-gyümölcsös mezőgazdasági vontató. Előbbi normál nyomtáv és 3,7 tonnás tömege mellett a hagyományos mezőgazdasági állattartó telepi munkákra kínál jó megoldást, utóbbi pedig az L kivitel 1,5 méteres teljes szélességével szőlő- és gyümölcsültetvények minden munkájára alkalmas.

Az AXIÁL Kft. az idei évben a hódmezővásárhelyi kiállításon biztosított lehetőséget az új kistraktorok megtekintésére és részletes bemutatására.

Baranyi Péter, a vállalat CLAAS traktorokért felelős szervizmérnöke elmondta, hogy a gépek Olaszországban, az Agritalia gyárban készültek, a nyomtávtól függetlenül szinte azonos motorral és sebességváltóval. Az új motorokat az eddigi 500 helyett 600 üzemórás szervizellátásra tervezték.

Elmondták, hogy az agrárium új generációjának kulcsfontosságú eszközeiként a NEXOS és ELIOS sorozatok egyesítik a kompakt kialakítást, a megbízható teljesítményt és a sokoldalú funkcionalitást. A traktorok a modern gazdálkodók elengedhetetlen társaivá válhatnak a mindennapi munkákban, így van ez a zöldség-, a gyümölcs- és a szőlőtermesztés esetében is.

Baranyi Péter, az AXIÁL CLAAS traktorokért felelős szervizmérnöke mutatta be az új CLAAS ELIOS és NEXOS erőgépeketBaranyi Péter, az AXIÁL CLAAS traktorokért felelős szervizmérnöke mutatta be az új CLAAS ELIOS és NEXOS erőgépeket

Többet és kényelmesebben dolgozik az ELIOS 300

Az ELIOS 300 sorozat három modellje 85, 92 és 103 lóerő motorteljesítményű. Az erőgép alapfelszereltségként 30 előre- és 15 hátrameneti sebességfokozattal, a REVERSHIFT és a TWINSHIFT rendszerrel rendelkezik. A 300-as széria vezetőfülkéjének padlója teljesen sík, ami jelenleg a legjobb és legkényelmesebb megoldás a piacon.

Az ELIOS 300-zal a munkavégzés nagyobb élményt nyújt, legyen szó telephely körüli vagy szántóföldi feladatokról, ültetvényekről vagy erdészeti kihívásokról. A modellek önsúlya 3600 kilogrammtól kezdődik, a külső szélesség 1,65, a minimum magasság pedig 2,6 méter, ezáltal a traktor alkalmas az ültetvényeken és régi szabványok szerint készült gazdasági épületekben is a munkavégzésre. A nyomtáv maximális 2100 milliméteres szélességével az ELIOS 300-as sorozat biztonsággal használható egyenetlen talajon és lejtőkön is.

Nagy teljesítmény, hatékonyság és alacsony karbantartási igény jellemzi ezeket a CLAAS-okat is

Az ELIOS 300-as sorozat 3,6 literes, négyhengeres, FPT gyártmányú turbófeltöltős erőforrásokkal üzemel, melyek közös nyomócsöves befecskendezésűek és teljesítik a STAGE V károsanyag-kibocsátási normákat. 1800 bar befecskendezési nyomásúak, nyomásszabályzós turbófeltöltővel, intercooler egységgel, viszkokuplunggal szerelt hűtőventilátorral rendelkeznek. A 105 literes üzemanyagtartály mellett egy 10 literes AdBlue-tartály is megtalálható a kipufogógáz-utóke­zelő rendszer számára. A STAGE V normáknak megfelelő kipufogógáz-tisztításhoz minden típuson SCR rendszer dolgozik, valamint DPF szűrő és DOC rendszer, továbbá külső hűtésű EGR rendszer is található rajtuk. Minden elem a motorháztető alatt kapott helyet, ahol nem zavarja a gépkezelő látóterét. A keskeny kipufogócső remekül illeszkedik az A-oszlop előtti térbe, így nem gátolja a kilátást. A beépített kipufogógáz-utókezelő rendszerek ellenére a motortér könnyű hozzáférést biztosít a karbantartáshoz.

A NEXOS számai és felszereltsége

A 220-astól a 260-as modellig az új NEXOS-ok nagy teljesítményű 3,6 literes, FPT 4 hengeres motorral vannak felszerelve. Az üzemanyagtartály kapacitása 100 literig (az M/L/XL változatoknál szériafelszereltség) immár a fülke alatt található. Ez az elhelyezés segíti az alacsony súlypont elérését, így a lejtőkön optimális a stabilitás. Az S modellnél 75 literes üzemanyagtartály érhető el alapfelszereltségként.

Minden NEXOS traktor alapfelszereltsége a motorfordulatszám-memória, a még nagyobb kényelem érdekében pedig a gépet opcionálisan egy második memóriamodullal is lehet kérni. Frontra szerelt munkagépekhez az új NEXOS egy első függesztőszerkezetet vagy gyárilag felszerelt szerelőlapot ajánl. A középvonalban, a még nagyobb hatékonyság érdekében az oldalsó szerelőlap a gyárilag rendelkezésre álló lapokkal kombinálva további függesztési lehetőségeket biztosít.

A NEXOS magas szintű kényelme a gép alacsony súlypontja és az optimalizált súlyelosztása mellett a PROACTIV első hídnak is köszönhető. Ez passzív billenésstabilizálást nyújt a kanyarokban, ami közúti és szántóföldi haladásnál, illetve munkavégzés során kiváló vezetési kényelmet biztosít. Egyszerű kialakításának köszönhetően a karbantartás költségei alacsonyak.

A megfelelő áttételezés fontossága

A hajtómű 30 előre- és 15 hátrameneti sebességfokozattal a REVERSHIFT és a TWINSHIFT rendszerrel pontos és kiváló sebességelosztással rendelkezik. Alapfelszereltségként az új sebességváltó a NEXOS-ban 40 km/h-s ECO közlekedésre képes. 40 km/h-s sebességnél ez 1650 fordulat/percet jelent.

Hidraulikarendszer, kijelző és egyéb funkciók

Az akár 87 l/perc teljesítményű erőteljes hidraulikus rendszer három hidraulikus szivattyúval van felszerelve. A kihelyezett körök számára 60 l/perc, a hátsó függesztőszerkezethez pedig egy különálló 27 l/perc teljesítményű szivattyú tartozik, kormányzás számára újabb 27 l/perc teljesítmény áll rendelkezésre. Ez lehetővé teszi egymást átfedő műveletek egyidejű végrehajtását, vagy kifejezetten magas hidraulikaigényű munkaeszköz-kombinációk működtetését. A kihelyezett körök száma 2–4 darab hátsó, mechanikus vagy elektorhidraulikus, a kabin jobb első oszlopához pedig 3 vagy 4 pár kihelyezett kör választható. Az új, teljesen a fülkébe integrált 4. kategóriájú szűrőrendszer a korábbinál nagyobb biztonságot és kényelmet ad a gépkezelő számára permetezéskor.

A műszerfalon lévő színes kijelzőn keresztül vezérelhető a traktor összes funkciója. A gépkezelő a hidraulikus szelepeket, a hátsó függesztőszerkezetet, a 4-es kategóriájú szűrőrendszert vagy a sebességváltót módosíthatja a saját igényei szerint. A kolléga itt egy helyen minden fontos információt megtalálhat a napi munkájához. A jobb oldalon termináltartó áll rendelkezésre a különböző kezelési monitorok elhelyezésére. A PROFICAM hátsó kamerával és az ISOBUS-szal az új NEXOS remekül szolgálja a magas szintű agrotechnológia megvalósítását.

(x)

Szerző és fotók: Csurja Zsolt

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?