Egész Európában mi esszük a legkevesebb halat

agrarszektor.hu
Európa közepén valamennyi tagállam idegenkedik ettől az egészséges húsféleségtől, de a magyarok még ehhez mérten is kevés halat fogyasztanak. Talán az ötszázalékos áfa javít a helyzeten.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A halászati és akvakultúra-termékek fogyasztását mérő európai piacfigyelő rendszer (EUMOFA) 2014-es adatai szerint Európa szívében csekély a halfogyasztás, de ezen belül is különösen alacsony nálunk. Egész pontosan nincs még egy állam az unióban, ahol kevesebb halat ennének, mint Magyarországon. Ez 2014-ben 4,6 kilogrammot jelentett fejenként és évente, ami mára felkúszott hozzávetőleg 6 kilogrammra. 

Itthon mindössze 21 ezer tonna pikkelyes kerül ki a 26 ezer hektárt felölelő tógazdaságokból - a mennyiség  82 százaléka ponty. Saját termelésünk csak harmadát fedezi az igényeknek, a fogyasztás nagyobbik részét az import, döntően tengeri hal teszi ki. Megfigyelhető az a trend, hogy egyre inkább a feldolgozott, illetve konyhakész halászati termékeket keresik a vásárlók, így azok a piaci szereplők kerülnek jó versenypozícióba, amelyek képesek biztosítani ezt.

Idén 5 százalékra csökkent a hal áfája, a módosítástól mintegy fél kilogrammos fogyasztás-bővülést vár a kormányzat. A magyarok alapvetően karácsonykor vásárolnak halat, így legközelebb ebben az időszakban lehetünk tanúi annak, hogy a várakozások beigazolódnak-e.

Jön az év egyik legnagyobb agráreseménye! Agrárszektor Konferencia november 28-29-én. Az agrárium legforróbb témái két napban. Gazdák, agrár- és élelmiszeripari vállalkozók, döntéshozók, szakpolitikusok egy helyen és időben, csak a siófoki Agrárszektor Konferencián!
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?