2026. május 24. vasárnap Eszter, Eliza

Ezt az árrobbanást az egész világ érezni fogja: 70 százalékkal drágulhat a sertéshús

agrarszektor.hu
Az afrikai sertéspestis Kínában az egekbe nyomta a sertéshús árát, 2019 második felében pedig 70 százalékos árnövekedés várható az országban. Az elemzők szerint azonban ez az ár még ennél is magasabbra mehet. A nagy felvásárlók egyelőre kivárnak, az elemzők ugyanakkor borúlátók.

Az afrikai sertéspestis (ASP) 2018-ban tört ki Kínában, és habár kezdetben még lenyomta a globális árakat, mivel a gazdák tömegesen vágták le az állataikat, most azonban az ellenkezője történik, és felfelé viszi az árakat a betegség. A múlt hónapban 18 százalékkal lett drágább a sertéshús az egy évvel ezelőttihez képest, a hong kongi agárminisztérium közlése szerint pedig 2019 második felében közel 70 százalékos árnövekedés várható Kínában - írja a Reuters

EZ IS ÉRDEKELHET
A tenyésztők és a kereskedők érzik meg a legjobban, hogy az ár most nem hullámzik, hanem egyértelműen emelkedik. Kína sertéshús-fogyasztása 1990 és 2014 között megduplázódott, idén azonban 10-15 százalékkal csökkent a kereslet a fogyasztók aggodalmai miatt, az iparágnak pedig minimum öt évre van szüksége ahhoz, hogy talpra álljon. Ugyanakkor amennyiben mindez így marad, akkor érezhető nyoma lesz a világ mezőgazdaságában is, hiszen Kínában él a Föld népességének ötöde, és ott tenyésztik a sertéspopuláció felét. Ha ez a gazdasági szegmens összeomlik, az hatással lesz a szója - és kukorica-keresletre is, de az ezek megtermeléséhez szükséges vegyszerek és növényvédő-szerek keresletére is.

A kínai központi bank ugyanakkor nem aggódik: az inflációs kosárnak ugyanis mindössze a 3 százalékát adja a disznóhús ára. Egyes jóslatok szerint 1,5-2 százalékponttal dobja majd meg az inflációt a hús drágulása, ami így 4,5-5 százalékos lehet majd idén Kínában.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

EZT OLVASTAD MÁR?