2020. november 26. csütörtök Virág

Hírek - Állat

Küzdenek a gyilkos állatjárványok ellen: új pályázatot hirdettek meg

2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program főként az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál, s ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket. A program magyarországi koordinátora a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
 
 

Az International Coordination of Research on Infectious Animal Diseases (ICRAD – Támogatási megállapodás száma: 862605) elnevezésű új ERA-Net program célja a transznacionális együttműködési és kutatási projektek támogatása az állatok egészségének védelme és közvetve az állatok jólétének javítása érdekében - írja a Nébih. Az ICRAD program a Horizont 2020 részeként valósul meg, a kutatási projekteket az EU és az ICRAD konzorciumi partnerek közösen finanszírozzák. A program elsődlegesen a kulcsfontosságú járványügyi és (újra) felmerülő veszélyekre fókuszál. Célja az új vakcinák, illetve a diagnosztikai eljárások fejlesztésére irányuló kutatási projektek támogatása. A programhoz kapcsolódó pályázati felhívás 2020. január 31-én jelent meg, melynek részletei megtekinthetők az ICRAD honlapján: https://www.icrad.eu/calls/call-31st-january-2020/ 

A pályázattal kapcsolatos, főbb kritériumok és tudnivalók:

Az ICRAD program kizárólag a transznacionális kutatási projektekhez nyújt támogatást. Ennek megfelelően a konzorciumhoz minimum 3, maximum 6 résztvevő szükséges, legalább 3 különböző tagországból vagy társult országból. Egy tagállamból legfeljebb 2 partner vehet részt ugyanazon konzorciumban. 

Az ICRAD felhívására beadott pályázatok értékelése két lépcsőben zajlik. Először egy előpályázatot (pre-proposal) kell benyújtania a résztvevő tagországok kutatási szervezeteiből, vállalkozásaiból álló nemzetközi konzorciumnak. Amennyiben ezt, az ún. előpályázatot a bírálók pozitívan értékelik, akkor kerülhet sor a teljes pályázati anyag (full proposal) beadására. A kétlépcsős minősítési rendszerre azért van szükség, mert a pályázóknak az általános alkalmassági kritériumokon kívül bizonyos nemzeti/regionális kritériumoknak is eleget kell tenniük. A pályázatok alkalmassági kritériumoknak való megfelelését nemzeti szinten értékelik, majd a szakmai értékelést nemzetközi szinten végzik.

Pozitív eredmény esetén a nyertes konzorciumok résztvevőinek a saját országukban is be kell nyújtaniuk az adott ország feltételeinek megfelelően összeállított pályázatukat. A sikeresen pályázó konzorciumok a saját finanszírozó ügynökségükkel kötnek támogatási szerződést. Magyarország esetében ez a szerv a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az előpályázatok benyújtási határideje: 2020. március 31. 14 óra (Közép-Európai idő szerint)

Címlapkép: Getty Images

Kapcsolódó cikkek


 
X

A címlapról ajánljuk

DEVIZA
MATIF
CBOT
NYERSANYAG

    Agrometeorológia

    IDŐJÁRÁSA
    Agrárszektor hírlevél
    Ne maradjon le a friss hírekről!
    Iratkozzon fel hírlevelünkre
    és járjon mindenki előtt.

    Agrárszektor Konferencia 2020 online

    10 órányi szakmai programmal és több mint 50 előadóval

    Itt keressen minket
    © 2017. Agrárszektor.hu