Madárinfluenza: nem minden állattartónak jár kártalanítás

Madárinfluenza: nem minden állattartónak jár kártalanítás

MTI
Március vége óta 3,8 millió baromfit kellett leölni a madárinfluenza újbóli megjelenése következtében - írja szombati számában a Magyar Hírlap a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalra (Nébih) hivatkozva, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy kártalanítás csak azoknak az állattartóknak jár, akik a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.

A madárinfluenza hazai megjelenésétől, azaz március 25-től mostanáig 241 állattartó telepen mutatta ki a Nébih a madárinfluenza H5N8 típusát Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében. Bács-Kiskun és Csongrád megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget, ezért történt megelőzési célból is állományfelszámolás. A három megyében a már felszámolt gazdaságokon túl mintegy háromezerötszáz baromfitartó gazdaság található. A vadmadarak vándorlása miatt sajnos ezek mindegyike veszélyeztetett - mutatott rá a Nébih. 

A telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapvetően kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. A kártalanítás azonban csak abban az esetben jár az érintett állattartóknak, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat, és más, kártalanítást kizáró ok sem merül fel. A kártalanítási eljárást lebonyolító járási hivatalnak már többször kellett kizárnia a járványügyi szabályokat be nem tartó állattartókat a kártalanításból. A szóban forgó állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Ha öntözünk, tegyük tudatosan! (x)

A sikeres gazdálkodó ismérve, hogy tudatosan hozza meg döntéseit. A tudatos döntéshozáshoz elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű adat, valamint az adatokból képzett információ.

Támogatott tartalom

Aktualitások a Kramer portfóliójában (x)

A Kramernél soha nem állnak meg a fejlesztések, az újdonságok és a portfólió optimalizálása. 2025-ben Hannoverben több új rakodót mutattak be a nagyközönségnek, mely immáron elérhető és rendelhető a piacon.

FIZETETT TARTALOM
EZT OLVASTAD MÁR?